Barion Pixel

KoncertBooking: #BackstageSztorik 6. rész: Felszegi Dalma zongoraművész

belföld - 2024.02.05

#BackstageSztorik 6. rész: Felszegi Dalma zongoraművész

Begyújtottuk a #BackstageSztorik rakétáit. Ebben a sorozatban a hazai zenészek, menedzserek, technikusok, turnémenedzserek, rádiósok, zenetévés szerkesztők, producerek, kurátorok, dalszövegírók történeteit ismerhetitek meg kicsit közelebbről. Az aktuális részben Felszegi Dalmával beszélgettünk, aki zongoraművészként megtalálta a helyét színházakban, illetve több más izgalmas zenei projektben, és mindezek mellett még oktat is. A fiatalok klasszikus zenéhez fűződő viszonyáról, tanításról, technológiai változásokról, stílusfejlődésről beszélgettünk vele.

Emlékszel még arra, hogy mi inspirált abban, hogy zongorista légy? Mikor, hogyan lépett be az életedbe a zene?

Édesanyám fontosnak tartotta, hogy sportoljak és járjak zeneiskolába. Habár sokáig inkább a sportok álltak közelebb hozzám, azokon belül is a fiúsabbak, mint például a labdarúgás és karate, mégis belefogtam a zongoratanulmányokba. Azonban a valós lelkesedés több évnyi tanulás (erős kifejezés, inkább evickélésnek nevezném) után indult csak el egy Chopin CD hatására. Egyszer csak úgy érkeztem vissza a zeneiskolába az új tanévre, hogy fel voltam készülve, sokat gyakoroltam. Előtte ez nem volt jellemző. Sokszor drukkoltam, hogy annál a résznél nyíljon ki a kotta, amit meg kellett volna néznem otthon. Az akkori tanárom tanácsolta, hogy felvételizzek a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba, ahová végül első helyen vettek fel a zongoristák között. Már előtte is jártam meghallgatásokra a későbbi tanáromhoz, aki jobbnál jobb CD-kkel árasztott el a zongorairodalom krémjétől. Ekkor találkoztam először a zongora lehetőségeivel, előtte nem igazán hallottam például zongoraversenyt.

Egy mű nagyon megragadta a figyelmemet: Liszt Haláltánca. Naponta többször meghallgattam, sokszor erre aludtam el, akkor még MP3 lejátszót használva. A konziban magántanuló lettem, az intézmény második otthonommá vált, sőt, több időt töltöttem ott, mint akárhol máshol, nagyon inspirált a közeg. Sokszor reggel 6-ra jártam be gyakorolni és zárásig, azaz este 8-ig bent maradtam, fékezhetetlen voltam. Számomra egyértelmű volt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni egész életemben, de a családommal meg kellett vívnom a harcokat, féltettek, érthető okokból. Egy-két év után beigazolódott számukra is, hogy helyem van a pályán, habár mindig is kishitű voltam magammal kapcsolatosan, de nem rágódtam ezen, csak zenélni akartam.

2021-ben végeztél a Zeneakadémián klasszikus zongora szakon. Hogyan emlékszel vissza az iskolai évekre, mi mindent adott neked ez az intézmény?

Őszintén szólva ambivalensek az érzéseim. Nagyot fordult velem a világ, amikor felvettek a Zeneakadémiára, illetve, amikor felkerültem Pestre (az egyetem előtt még egy évet tanultam ötödéven a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, már ott egy picit más légkört tapasztaltam, mint eddig). Hirtelen egy lettem a sok közül, barátkozni sem igen volt lehetőség. Megfelelési kényszerem lett, sokszor azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó, valamint már az első évben azzal szembesültem, hogy megvalósítom több-kevesebb sikerrel a tanáraim instrukcióit, csinálom a zenét, ahelyett, hogy játszanék.

Összetörtem, elvesztettem azt, ami az életem középpontja volt.

Mindig is volt bennem egy műfaji nyitottság, aztán lehetőségem volt felvenni rögtön az egyetem megkezdésekor az improvizációs gyakorlat tárgyat a jazz tanszakon László Attilánál. Ekkor éreztem azt, betöltődött egy jelentős űr, megtaláltam, amit kerestem. A szabadságot. Természetesen az órákon inkább passzív megfigyelő szerepben voltam, hiszen a klasszikus zenészek túlnyomó része gátlásos, ha improvizációról van szó, mi inkább a reprodukcióhoz vagyunk szokva. Hébe-hóba más órákra is bementem, elkezdtem más hangszereken is gyakorolni, elindult egy lavina bennem. Persze, sokáig megfoghatatlannak találtam a dolgot és nagyon gátlásos is voltam (ebben mára sokat fejlődtem, de nem múlt el teljesen).

Megbántad, hogy klasszikus szakra jelentkeztél?

Egy pillanatra sem bántam meg, a klasszikus zene több, mint egy jó alap, továbbra is jelen van az életemben, és nem is tervezek elszakadni tőle. Szerencsém volt, hogy nagytudású tanároktól tanulhattam és emlékezetes kurzusokon vehettem részt. Vannak mondatok, amelyek a mai napig visszacsengenek fülemben, illetve mostanra értek be bizonyos instrukciók. Habár többnyire ugyanazokra az órákra jártunk az osztott képzésben résztvevő hallgatókkal, sokszor vezetett belső konfliktushoz, hogy minket a tanári pályára predesztináltak. Mindig is biztos voltam abban, hogy a tanítás egy kisebb szegmense lesz az életemnek és azt is kötetlenül, iskolai keretek nélkül szeretném tenni. Ez így is lett, csakis magánúton tanítok, 4-6 tanítvánnyal dolgozom, igyekszem minél több dolgot integrálni a metódusomba. 

Hiszek a karmában, minden okkal történik, sokszor egy hullámvölgy segít abban, hogy ráleljek arra az ösvényre, amin haladnom kell. Így volt ez a Zeneakadémiával is, ott tudatosult bennem, hogy az együtt zenélés tesz a legboldogabbá, legyen szó egy Brahms szonátáról vagy egy jazz standardről, persze ehhez kellenek a megfelelő partnerek is, akikkel nemcsak szakmailag, de emberileg is egy hullámhosszon vagyunk.

Felszegi Dalma - Fotó: Polonkai Mária

Te és színház – mesélj a kapcsolatotokról!

2018 nyarán bekerültem életem első nagyszínházi produkciójába, Apáca Showt játszottunk a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd ősztől az Operettszínházban. Lenyűgözött az egész miliője, magába szippantott a színházi légkör. Ugyanazon a nyáron a Vámpírok Báljába is hívtak, majd rövid időn belül hirtelen több másik színházban találtam magamat, például a Madách Színházban, Vígszínházban, József Attila Színházban stb. Teljesen szabadúszó vagyok, így volt lehetőségem szinte az összes budapesti színházban megfordulni, még egy-két prózaiban is, így a Nemzetiben vagy az Átriumban, valamint a „vidékiek” közül a veszprémi Petőfiben, illetve a tatabányai Jászaiban. Érdekes egyébként, hogy előtte nem igazán jártam zenés színházakba, a mai napig alulműveltnek tartom magamat musicalek terén, de szerencsére sok alapműnek számító darabot játszottam már, így apránként hozom be a lemaradást.

Zongoristaként többféle feladatot láthatunk el egy színházban. A korrepetítorkodáson át a zenekari játékig, zenei vezetésig, vagy éppen előadás vezetésig (ezt nevezzük piano conductornak, amikor a zongorista nem csak játssza, de vezényli is az előadást). Engem ez a sokszínűség tart mozgásban, nem csak a színházon belül, hanem egész életemben. Nehezen viselem a monotonitást, ez persze nem jelenti azt, hogy néha ne esne jól csak egy dologra fókuszálni. Nagy élményeket ad a színház, klassz színészeket és muzsikusokat van szerencsém megismerni általa, illetve sokféle kihívást támaszt elém. Néha csak elmélázok, hogy milyen szerencsés vagyok, néhány éve még nem gondoltam, hogy ilyen nagytudású emberekkel dolgozhatok valaha.

Hogyan találod meg az egyensúlyt az önkifejezés, valamint a hallgatóság igényei vagy rendező, író elképzelései között?

Az adja az egyensúlyt, hogy több dologgal foglalkozom. A színház önmagában nem elégítene ki, hiszen ez is többé-kevésbe egy reprodukciós feladat (persze itt is előkerülnek néha improvizációs lehetőségek), kivéve a premierig tartó próbaidőszak, amíg összeáll a mű. Az előadásokon igyekszem mindig lekötni a figyelmemet, még egy könnyű szólamnál is azzal szórakoztatom magamat, hogy a különböző hangszíneken hogyan tudok hangszerszerűbben játszani, hallgatom a kollégákat. Vannak olyan előadásaim, amik a mai napig nagy kihívást jelentenek számomra, nagyon változó, hogy milyen nehézségű egy szólam. Van, amelyiket le lehet blattolni (első látásra leolvasni), de akadnak olyanok is, amelyeket 1-1,5 hónap volt kigyakorolni.

Ami a próbaidőszakot illeti, a legfőbb feladat, hogy a rendezői elképzelések találkozzanak a zenei részekkel. Zenészként dekódolnunk kell, hogy mit szeretett volna kifejezni egy-egy mozzanattal a zeneszerző, és ezt közös nevezőre juttatni a rendező kérésével. Nagyon felemelő pillanat, amikor ez megtörténik. Arra nincs ráhatásom, hogy a hallgatóság igényeit kielégítsem színházi környezetben, amit tenni tudok, hogy tudásom legjavát adom, a többi már más szakembereken múlik, illetve a néző ízlésén.

Hogyan jött létre a Hercegnők Live, hogyan találkoztál a többiekkel és mi a célotok ezzel a produkcióval?

Pacskó Dorkát az Operettszínházban ismertem meg, ahol kezdtem a színházi karrieremet. 2020-ban felvetette, hogy készítsünk egy duo albumot karácsonyra Disney hercegnők dalaiból. Ezt tovább gondolva alakult a Hercegnők live produkció, amelybe Kardffy Aisha és Jenes Kitti is csatlakoztak, akikkel szintén az Operettben dolgoztunk együtt. A koncepció, hogy Orfeum hangulatú helyeken modern, vagány hercegnők Disney dalokat énekelnek, akiket a „Jó tündér keresztanya” kísér zongorán. Ez abszolút felnőtteknek szóló showműsor. A Broadwayen ezek az estek évek óta nagy sikerrel futnak, onnan jött az ötlete Dorkának. A zenei vezetőnk Varga Bálint, aki többek között zeneszerzőként dolgozik a Broadwayen. Zseniális átiratokat készített nekünk, online workshopokat tartott nekünk a hitelesebb interpretáció érdekében. A projekt szünetel már 2 éve, remélem egyszer újra indul.

Milyen további zenei projektek kötődnek hozzád, mi mindenen dolgozol jelenleg?

Saját formációm a Woodoo Mind, amit egy gitáros barátommal viszünk, dalainkhoz mindig más előadókat hívunk meg. Szerelemprojekt kötöttségek nélkül.

Horányi Julival most kezdtünk dolgozni, alakulóban van egy hip-hop formáció is, illetve egy handpan-billentyű-gitár projekten is dolgozunk, amiben basszusgitározni is fogok. Loop alapú pszichedelikus zene. Emellett lassacskán elkészül egy Tigran Hamasyan cover is Lantos Zoltánnal, Fekecs Ákossal és Szendőfi Balázzsal.

Végre kezd a klasszikus zene is visszatérni az életembe, egy hegedűművész barátommal elkezdtünk próbálni Brahms szonátákat.

Még távoli időpont, de július 26-án ismét előadjuk az Ember a felvevőgéppel című némafilmhez improvizált kísérőzenénket a Magyar Zene Házában. Ezek mellett vendégként becsatlakozom néhány formációhoz egy-egy koncertre.

Hogyan alakult az alkotói stílusod az évek során? Vannak olyan különleges behatások, művészek vagy egyéb jelenségek, amelyek hatottak/hatnak rád, a játékodra?

Természetesen. Amikor elkezdtem a konzit, sokáig csak klasszikus zenét hallgattam. A zeneszerzők közül Chopin mindig is közel állt a szívemhez, valamint Beethoven, Brahms, Scriabin, Bartók és Ravel. A konzi vége felé Rachmaninov és Poulenc is meghatározó volt. Talán az ő műveiket szerettem a legjobban játszani, de persze elég sok mindent hallgattam, mindig bújtam a könyvtárakat újabb, számomra nem ismert művek után kutatva. A zongoraművészek közül a teljesség igénye nélkül: Kissin, Argerich, Kocsis, Perahia, Trifonov, Pletnev. 

Azzal, hogy beléptek más műfajok az életembe, egyre inkább azt éreztem, hogy kár ennyire kategorizálni a stílusokat, egyik műfajból a másikba tudok integrálni dolgokat. Amikor először hallottam Anomalie-t, volt egy hazaérkezés-érzésem. Mindig megvannak az aktuális kedvencek, sok hazai előadó/zenekar is helyet kap a képzeletbeli listán. Inkább műfajokat mondok, amiket sokat hallgatok: jazz fusion műfajok, jazz, hiphop, gypsy swing, funk, blues, keleti zenék.

Hogyan látod a fiatal generáció viszonyulását a klasszikus zenéhez? Szerinted hogyan lehetne még inkább népszerűsíteni a körükben ezt a műfajt?

Nagyon változó történetekkel találkozom, sajnos még mindig sok az olyan, aki azért hagyja abba, mert vagy a tanár nem tudta inspirálni, vagy túlságosan megrögzött számára a tanmenet. Szerencsére vannak más szellemiséggel bíró intézmények is, ahol szabadabban oktatnak, ezáltal sokkal több zenekedvelő, tehetséges tanítványuk van. Mindenképp színesíteném az alapkoncepciót több együttzenéléssel, más műfajokba való belekóstolással, improvizációval, alternatív zenélési lehetőségekkel, például a soundpaintinggel, amivel néhány éve találkoztam először aktív résztvevőként. Alapfokon a tanár elsődleges feladata, hogy a zenét tanuló szeresse a muzsikát, szívesen üljön le a hangszeréhez, persze a középfokú és felsőfokú tanulmányok már másról szólnak. A zene is egy nyelv, szókincset kell adnunk hozzá tanítványainknak. Koncertezés terén is több alternatívában gondolkodom, elrugaszkodva a hagyományos koncertpraxistól, ezzel közelebb hozva a fiatalokhoz a klasszikus zenét.

Mit gondolsz a technológia szerepéről a zene világában? Hogyan változtatta meg alkotói folyamatodat, előadásmódodat, vagy akár azt, ahogyan tanítasz?

Az ember természetesen él a technológiai vívmányokkal, megvan az előnyük és a hátrányuk is. Például sosem tartanék online zongoraórát, hiszen több apró részlet semmissé válik, pláne a tanulmányok elején nagyon fontos a személyes jelenlét. Itt is kiemelném a tanár fontosságát! Sokan úgy állnak hozzá, amikor elkezdenek hangszeren tanulni, hogy majd Youtube videókból összeszedegetik a tudást. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek komoly útvesztők lehetnek elméleti és technikai szinten egyaránt. Nem azt mondom, hogy haszontalanok, csak szerintem az elején fontos lenne valakivel letenni az alapokat, és aztán arra lehet építkezni. Amikor egy videóból próbálunk tájékozódni, több dolgot is mérlegelnünk kell.

Az, hogy minden album és koncertfelvétel elérhető, szintén kettős; az előadók lemezeladásaira nagyon rossz hatással van, illetve a zeneélvezők hozzászoknak, hogy fillérekért topkategóriás zenéket hallgathatnak, amibe valaki(k) elképesztő időt, energiát és pénzt tett(ek). Mindemellett az, hogy már mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy zenésznek gondolja magát bármiféle tudás nélkül, rontja a közízlést és a zenészek presztízsét, már csak azért is, mert az emberek hozzászoknak a szennyhez. Másfelől nekünk, zenészeknek hatalmas ajándék, hogy otthon is tudunk felvételeket készíteni, vagy, hogy ha egy dalt tanulunk, nagyon széles palettáról válogathatunk, hogy kivel szeretnénk meghallgatni, rengeteg transzkripció is elérhető, persze ennek is ott van az árnyoldala, ha nem hallás után írjuk le és tanuljuk meg. Az aranyközéputat kell megtalálni. Még beszélhetnénk az AI-ról is, én azt gondolom, egy ember zeneiségét, érzelmi világát nem lehet teljes mértékben lemodellezni, és néha kicsit ijesztő, hová tart a technológia.

Nyilván nagyban formálja az embert az, hogy sokféle műfajjal találkozhat, ráadásul ezek mind kölcsönhatásban vannak egymással. Bennem mostanra alakult ki, hogy mivel szeretnék még mélyebben foglalkozni.

Mit tanácsolnál a fiatal, pályakezdő zeneszerzőknek, klasszikus hangszeren játszóknak, hogyan, merre induljanak el és mikre figyeljenek oda az első lépések megtétele során?

Legyenek nyitottak! A komfortzónából való kilépéssel lehet a legtöbbet fejlődni. Azt érzem, hogy ma már elengedhetetlen az, hogy univerzálisak legyünk, míg régebben csak egy dologra fókuszáltak. Valahogy meg kell találni ebben is az egyensúlyt, hogy ne mindenről legyen egy kis tudásom, hanem legyen valami profi szinten művelve és mellette, ha tájékozódom, gyakorlok mást is, növelem az értékemet a piacon. Ez sem elengedhetetlen szempont. Nálam ez nem volt tudatos, egyszerűen több dolog érdekel. A másik kulcs szerintem a megbízhatóság.

Hol láthatunk, hallhatunk téged legközelebb?

Színházakban játszom a legtöbbet, kb. havi 15 előadásom van, jelenleg a Madách Színházban van a legtöbb futó darabom. Kiemelném, hogy februárban ismét lesz SIX koncertmusical széria, amiben piano conductor vagyok. Érdemes megnézni, csak nők játszanak benne. 6 női szereplő és négytagú női zenekar. Február 7-én 13h-tól Singh Vikivel lesz élő stúdiókoncertünk a Petőfi Rádióban. Most inkább háttérmunkázok, stúdiózok. A social media oldalaimra szoktam publikálni a zenei megmozdulásokat.

Felszegi Dalma Facebook | Felszegi Dalma Instagram

Szerző: Zahorján Ivett, fotók: Polonkai Mária

 

Hasonló cikkek

Rendezett és hatékony koncertmenedzsment: bemutatjuk a Google Naptár szinkronizációt & a beépített naptárkezelőt! belföld - 2024.12.18
Megszületett a döntés: a Hangfoglaló Program bemutatta a 2024/25-ös évad induló előadóit belföld - 2024.12.17
Fellendülőben a koncertipar és a hazai fellépésszervező startup, a KoncertBooking.com belföld - 2024.12.16
Építs bizalmat és növeld fellépéseid számát a KoncertBooking.com badge rendszerével! belföld - 2024.12.07
Lépj szintet az új évben - így lehetsz jobb dalszerző 2025-ben! belföld - 2024.11.27
#BackstageSztorik, 7. rész: Fernbach Erika (Majdnem Híres Rocksuli) belföld - 2024.11.22
Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben - tizenkettedszer zajlott le a Music Hungary Konferencia & Showcase belföld - 2024.11.21
HANGFOGLALÓ - Pályázat induló és kezdő előadók és zenekarok részére belföld - 2024.11.12
Mi az a WAV file és miért fontos, hogy ismerd? belföld - 2024.11.10
Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo belföld - 2024.11.02
Élőzene születésnapra? Hát persze! Maradandó élmény magadnak, szeretteidnek, ügyfelednek belföld - 2024.10.27
10 motivációs tipp zenészeknek #2 - barátkozz meg a legújabb technológiával és légy rugalmas! belföld - 2024.10.23
Mikor nem érdemes zenészként mesterséges intelligenciát használni? belföld - 2024.10.18
A jövő zenéje - A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar jótékonysági koncertje a Gyermekétkeztetési Alapítvány számára belföld - 2024.10.16
Mentálhigiéné a zeneiparban, 6. rész: könyvek a lelki egészség megőrzéséhez belföld - 2024.10.16
Alkalmazkodás és rock ’n’ roll: a zeneipar aktuális kihívásaira keres választ a XII. Music Hungary Konferencia belföld - 2024.10.13
Zene és fenntarthatóság - KoncertBooking Podcast #S1E5 belföld - 2024.10.11
„Te gondoltad volna?” - Kontraszt dal- és klippremier belföld - 2024.10.10
Megjelent Amanna legújabb dala Szívemre Hallgatok címmel belföld - 2024.09.27
Jövőre sem lesz hiány világsztárokban – íme a Müpa 2025-ös programja belföld - 2024.09.27
Hogyan készíts tartalomnaptárat social média fiókjaidhoz zenészként? belföld - 2024.09.25
A dögös stoner, a forró blues és a pszichedelikus soul találkozása - interjú a Woodstock Barbie-val belföld - 2024.09.17
„Olyan eszközt akartunk létrehozni, ami inspirál és segít több zene létrehozásában" - Davoti Andorral, a Fast Rhymes létrehozójával beszélgettünk belföld - 2024.09.10
Budapestet és Brüsszelt köti össze az idei Európai Hidak fesztivál belföld - 2024.09.05
„A diverzitás maga a fejlődés lehetősége" - iamyankkal beszélgettünk belföld - 2024.09.02
„Legyünk önazonosak, azt a témát és formátumot keressük meg, amiben jól érezzük magunkat" - Lévai Richárd online marketing szakértővel beszélgettünk belföld - 2024.08.27
Így készülj az őszi időszakra zenészként belföld - 2024.08.20
„Szerintem a blues soha nem fog eltűnni” – Szabó Tamással, a Mojo zenekar egyik alapítójával beszélgettünk belföld - 2024.08.13
Megéri használt hangszert vásárolni? belföld - 2024.08.03
Tényleg nem kell félni az AI-tól zenészként? - KoncertBooking Podcast #S1E4 belföld - 2024.08.02
Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik belföld - 2024.08.02
Mit tehetsz zenészként a környezeti fenntarthatóságért? belföld - 2024.07.15
Social media tippek nyárra - KoncertBooking Podcast #S1E3 belföld - 2024.07.15
A koncertszervezés új generációja - KoncertBooking Podcast #S1E2 belföld - 2024.07.03
Megvan a Sávlekötő Camp by OTP Junior győztese belföld - 2024.06.28
Ősszel jelenik meg a Coldplay legújabb albuma, amelyhez újrahasznosított műanyagot használnak belföld - 2024.06.20
Miért érdemes zenekarként regisztrálni a KoncertBooking.com-ra? belföld - 2024.06.17
Lil Frakk nélkül folytatódott a Sávlekötő Camp by OTP Junior belföld - 2024.06.10
#RandomTippek: Hogyan kerülhet fel a zenéd a Spotify népszerű playlistjeire? belföld - 2024.06.01
Progresszív, pop, rap, hyper - izgalmas produkciók kerültek a Sávlekötő Camp by OTP Junior táborába belföld - 2024.05.10
Miből lett a cserebogár, avagy a 21. század legnagyobb digitális zenei innovációi belföld - 2024.05.09
Megjelent Amanna Valamiér' című új dala belföld - 2024.05.09
Átadták az Artisjus-díjakat belföld - 2024.05.06
Sávlekötő Camp by OTP Junior: 5 produkció már bent van a táborban belföld - 2024.05.03
Fonogram-díjátadó: a 4S Street, a Zaporozsec, a Carson Coma, Rúzsa Magdi, Pogány Induló és a Góbé is nyert belföld - 2024.04.28
Érdekességek a zene világából #3 - A zene hatása az anyaméhben lévő magzatra belföld - 2024.04.20
Idén hetedszer valósul meg a Dalszerző expo (DEX) belföld - 2024.04.20
„Amit birtokolsz, az birtokol” – megjelent Korinna és UTAZØ legújabb dala, a Zavar belföld - 2024.04.18
Így készíts ütős reels videókat! belföld - 2024.04.17
Útravaló zenészeknek: táplálkozási tippek a tavaszi, nyári szezonra belföld - 2024.04.14
Semmi se ment meg minket egymástól – új dallal és klippel jelentkezik az Esti Kornél belföld - 2024.04.12
Megjelent a PULSE legújabb dala, a Felesleges belföld - 2024.04.08
Digitalizáció és innováció a népzene területén címmel rendezett témanapot a Hagyományok Háza belföld - 2024.04.05
Mentálhigiéné a zeneiparban #5: a közösségi média szerepe belföld - 2024.03.24
Az Artisjus 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki tavaly belföld - 2024.03.21
Érkezik YEWO új dala, a Bálna belföld - 2024.03.13
Hungarian Oncoming Tunes (HOTS): világzenéről szóló workshopot tartanak március 14-én Budapesten belföld - 2024.03.11
Így készülj a szabadtéri koncertszezonra zenészként belföld - 2024.03.05
Republic 35 jövő februárban az MVM Dome-ban belföld - 2024.03.05
Tavaszi megújulás - oké, hogy munkával telik a szezon, de gondolj a well-beingre is! belföld - 2024.02.23
„Az új albumunkon a tudatosság nagyobb szerepet kapott" - Hangfoglalók #7: Heavy Brains zenekar belföld - 2024.02.19
Hogyan fejleszd a dalszövegírói készségeid? belföld - 2024.02.17
A jövő tehetségei 17. alkalommal mutatkoznak be a Jazz Showcase-en belföld - 2024.02.14
„Fontos, hogy a pár olyan zenéket válasszon, amelyek tükrözik az ízlésüket" - Hanzély Kitti esküvőszervezővel beszélgettünk belföld - 2024.02.12
Így készíts ütős zenei portfóliót! belföld - 2024.02.08
A Dal 2024 - Szombaton kezdődik a dalverseny belföld - 2024.02.08
Különleges programokkal zár a TechnoCool-kiállítás a Nemzeti Galériában belföld - 2024.01.31
#BackstageSztorik 5. rész: Gallasz Enikő, a WMMD ügyvezetője belföld - 2024.01.31
Éjszakai séták indulnak a 90-es évek ikonikus budapesti szórakozóhelyeire belföld - 2024.01.26
Hogyan adj nevet zenekarodnak? belföld - 2024.01.26
Minifesztiválon mutatkoznak be a Hangfoglaló Program idei támogatottjai a Turbinában belföld - 2024.01.18
Érdekességek a zene világából #2 – Zene és szex belföld - 2024.01.16
„Mindegyik oktatónk aktív zenész, és ez tudatos koncepció" - Vincze Juditot, az imPro School vezetőjét kérdeztük belföld - 2024.01.14
Százötven zenei programot tartanak az idei Fishing on Orfű fesztiválon belföld - 2024.01.10
Hosszú dal, rövid dal - melyik lesz sikeresebb? belföld - 2024.01.03
Növeld a produktivitásod 2024-ben – így lehetsz még hatékonyabb zenészként! belföld - 2023.12.28
Ganxsta Zolee: Dos Diavolos CD és Kartel-debüt újra belföld - 2023.12.22
Az Inota Fesztivált is európai díjra jelölték belföld - 2023.12.18
Jelentősen növelte a kifizetett jogdíjakat az EJI belföld - 2023.12.15
Zenei felvételekkel támogatja a Müpa az iskolákat belföld - 2023.12.15
Zenei marketing trendek 2024-ben - ezekre figyelj oda, amikor stratégiát tervezel! belföld - 2023.12.14
Ilyen volt a 2023-as évünk belföld - 2023.12.13
Ők kapták 2023-ban az Artisjus Előadói és Pedagógusi Díjakat belföld - 2023.12.12
Isten, zene, művészetek, te, én - megjelent a Pavilon Isten úgyse! című EP-je belföld - 2023.12.07
Lenny Kravitz jövő júliusban Budapestre jön belföld - 2023.12.06
„Nincs, aki fájna” - Korinna: Szalmaszív (dal- és klippremier) belföld - 2023.11.23
Tony Nameless és DANA vakon vannak: új zenei videó a rapperektől belföld - 2023.11.22
A zenész reputációja a social média korában belföld - 2023.11.22
Sting jövőre ismét Budapesten koncertezik belföld - 2023.11.20
#BackstageSztorik, 4. rész: „A handpan már-már egy jó szándékú drog" - a MAG Instruments tagjaival beszélgettünk belföld - 2023.11.14
„A gyerekek, fiatalok figyelmét őszinteséggel és közvetlenséggel lehet elnyerni" - Interjú Várnagy Andrea zongoraművésszel belföld - 2023.11.13
Hobo lemezbemutató koncert lesz a Nemzeti Színházban belföld - 2023.11.12
A Carson Coma és Lee y nyerte a fődíjat a Magyar Klipszemlén belföld - 2023.11.10
„Nem gyermekideálokat vagy ideálgyermekeket szeretnénk tanítani" - Interjú a Musicators alapítóival belföld - 2023.10.31
CD-n és dupla LP-n is megjelent az Omega Égi jel című lemeze belföld - 2023.10.26
Mesterséges intelligencia, élőzene, hibrid hangzások - mi minden várható 2024-ben a zeneiparban? belföld - 2023.10.26
Így készülj fel a következő videóinterjúra vagy podcast beszélgetésre zenészként! belföld - 2023.10.25
Ed Sheeran 2024-ben Budapestre jön belföld - 2023.10.20
Három koreai koncert várja a közönséget novemberben Budapesten belföld - 2023.10.20
Showcase Fesztivál a Magyar Zene Házában belföld - 2023.10.15
Zarina Prvasevda az Upbeat Best New Talent díj nyertese belföld - 2023.10.13
Rangos díjjal ismerték el Rúzsa Magdi menedzserének munkáját belföld - 2023.10.12
Dalok a kanadai prérikről: a Dead South a Budapest Parkban belföld - 2023.10.12
Elektroakusztikus zenei médiaművészet a BMC-ben belföld - 2023.10.12
5 tipp, hogy még megnyerőbben adj elő feldolgozás dalokat belföld - 2023.10.12
Mulató Aztékok: tíz év underground hip-hop vinylen és CD-n belföld - 2023.10.09
Tina Turner emlékkoncert az Erkel Színházban belföld - 2023.10.09
A művészetek, a tudomány és a mesterséges intelligencia köré épülő programsorozatot tartanak Pécsen belföld - 2023.10.09
BuSH fesztivál november elején hat fővárosi helyszínen belföld - 2023.10.05
„A rockabilly számomra egy örök szerelem" - Egri Péterrel, a Mystery Gang alapító-énekesével beszélgettünk belföld - 2023.10.04
Megjelent a legújabb Pathfinder Records-dal, a Cyberpsycho belföld - 2023.10.02
Spotify Clips: bűvöld el a rajongókat rövid videókkal a streaming óriáson is! belföld - 2023.09.21
A mentális egészség lesz a fő témája az idei Brain Barnak belföld - 2023.09.21
Magyar–olasz kulturális találkozások: pénteken kezdődik az Európai Hidak fesztivál! belföld - 2023.09.19
„Mindenkit megérintett valahogyan a dal" - Pongó Ottóval, a tyukodi Rocksuli alapítójával beszélgettünk belföld - 2023.09.19
Női punkzenekaroktól jelent meg válogatáslemez belföld - 2023.09.13
Pénzügyi kiskokos zenészeknek, 1. rész: minden, amit az EKHO-ról érdemes tudnod belföld - 2023.09.03
Taste The Freedom - Ilyen volt az idei Artisjus Songwriting Camp belföld - 2023.08.31
Elhunyt Szandai Mátyás jazz zenész belföld - 2023.08.30
„Elképesztő az az impulzus, amit kapunk a koncerteken" - Interjú a Nagy Bogi Live zenekarral belföld - 2023.08.29
Indul a klubszezon! - Marketing tippek őszre zenészeknek belföld - 2023.08.27
Ahol a múlt és a jelen találkozik: megjelent Korinna első dala és videoklipje belföld - 2023.08.24
Feledékeny vagy? - Tippek a zene memorizálásához belföld - 2023.08.20
NMHH-kutatás: a zenei platformok az új királycsinálók belföld - 2023.08.09
Grammy-díjas producerek Budapesten a SongLab projekten belföld - 2023.08.07
Visszatérnél a zenéléshez? Akkor tippjeink segítségedre lesznek! belföld - 2023.08.06
A jövő zenéje #2: a mesterséges intelligencia előnyei belföld - 2023.07.28
Sikert sikerre halmozol? Ne tartsd magadban! belföld - 2023.07.23
Vedd fel a harcot a szorongással! belföld - 2023.07.21
Megérkezett Solére új EP-je, a KIKI! belföld - 2023.07.07
Jazz Showcase-pályázat a Müpában – szeptember 24-éig jelentkezhetnek a jövő tehetségei belföld - 2023.07.04
Hogyan találj rá a réspiacodra zenészként? belföld - 2023.07.03
Networking a zene világában - Tippek #2 belföld - 2023.06.28
Fókuszban a helyi önkormányzatok támogatása: új szponzorációs funkció a KoncertBooking.com-on belföld - 2023.06.24
Mit posztoljak? - 7 hasznos tartalom tipp zenészeknek belföld - 2023.06.24
Ülj fel az érzelmi hullámvasútra! - Hogyan fejezd ki érzéseidet a koncerteken zenészként? belföld - 2023.06.22
Hogyan kezeld a negatív szakmai kritikát? belföld - 2023.06.13
Már a koncertszervezés sem a régi! – Digitális koncertfoglaló platformunk legújabb sikere és az új funkciók belföld - 2023.06.08
Ébredjünk fel, vegyük kezünkbe az életünk irányítását! Fatal Error dal- és klippremier belföld - 2023.06.08
Átadták az Artisjus-díjakat belföld - 2023.06.06
5 dolog, amire mondj nemet zenészként! belföld - 2023.06.01
„A kezdeti lelkesedést és türelmet fenntartani tényleg embert próbáló feladat" - Hangfoglalók #6: Cataflamingo zenekar belföld - 2023.05.30
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron #3: memoárok női zenészekről belföld - 2023.05.29
KIM: 830 millió forint előadó-művészeti szervezetek támogatására belföld - 2023.05.27
Robbantsd be a social médiát nyáron! - Tartalmak, amiket imád a közönség belföld - 2023.05.26
Az információ hatalom: a big data és a zeneipar találkozása belföld - 2023.05.21
A zenekritika kihívásai a 21. században belföld - 2023.05.19
Lassulj le! - Slow life életmód zenészként belföld - 2023.05.16
Találj rá a belső békédre! - Zene és spiritualitás belföld - 2023.05.14
Hírlevél marketing zenészeknek - így maxold ki az email kampányaidat! belföld - 2023.05.12
Mi leszel, ha nagy leszel? - Nem csak zenészként helyezkedhetsz el a zeneiparban! (1. rész) belföld - 2023.05.09
„Mindegy, hogy hol, csak zenélhessünk" - Hangfoglalók #5: KACAJ zenekar belföld - 2023.05.08
„Ingyenmunka" - mikor éri meg és mikor nem? belföld - 2023.05.07
Szeptemberben ismét BALKAN:MOST Fesztivál! belföld - 2023.05.05
A jövő zenéje: mire képes a ChatGPT és mire nem? belföld - 2023.05.03
Fonogram-díjátadó: a 4S Street és Peter Srámek is a díjazottak között belföld - 2023.04.29
Mentálhigiéné a zeneiparban, 3. rész: rejtett küzdelmek és megoldásaik belföld - 2023.04.28
Így hackeld meg a TikTokot – trükkök a TikTok algoritmus befolyásolására (1. rész) belföld - 2023.04.14
Metallica-albumpremier a magyar mozikban is belföld - 2023.04.11
Műfaji és földrajzi sokszínűség a Budapest Ritmo kínálatában belföld - 2023.04.11
„Azt látjuk, hogy a koncertezéssel nagyon sok emberhez tudunk eljutni" | Hangfoglalók #4: A Király Halott belföld - 2023.04.09
Megvannak a Fonogram-jelöltek - április 29-én jön a Fonogram-nap! belföld - 2023.04.06
Digitalizálta az első tízezer oldalnyi zenetudományos emléket az OSZK belföld - 2023.04.01
Így őrizd meg hangod egészségét! #2 - Avagy ezérd mellőzd az alkoholt énekesként belföld - 2023.03.28
A hangkazetta reneszánsza, avagy nosztalgiára fel! belföld - 2023.03.26
Zongora-pedagógiai applikációt készített Nagy János Yancha belföld - 2023.03.25
Mentálhigiéné a zeneiparban, 2. rész: segítő applikációk belföld - 2023.03.25
WMMusicAcademy: Music Mentál - ismerd fel és előzd meg! belföld - 2023.03.24
Digitális menedzserasszisztenst kapnak a WMMusicDistribution ügyfelei a KoncertBooking.com-tól belföld - 2023.03.20
10 motivációs tipp zenészeknek: légy kitartó és maradj az utadon! belföld - 2023.03.18
Itt a Slapstick? harmadik single-je az új koncepcióalbumról - megjelent a Midlife Disco! belföld - 2023.03.18
„Ha fel kell adjunk érte valamit, feladjuk„ belföld - 2023.03.09
Fájdalmas, őszinte, gyönyörű - megérkezett boebeck első lemeze! belföld - 2023.03.09
Az Amoeba új középlemeze hip-hop producerrel készült belföld - 2023.03.01
Mi az a YouTube for Artists, és hogyan növelheted a láthatóságodat a használatával? belföld - 2023.02.27
„A zenénk leglényegesebb eleme a hangszeres improvizáció" | Hangfoglalók #3: Slapstick? belföld - 2023.02.24
Fény- és hangtechnikai ismeretek #4: a projection mapping belföld - 2023.02.22
A Guns n' Roses 17 év után visszatér Budapestre belföld - 2023.02.21
Tudjuk, mit olvasol idén tavasszal #1 – A legjobb dalírással kapcsolatos könyvek belföld - 2023.02.20
#BackstageSztorik 3. rész - Major Eszter dalszövegíró, költő belföld - 2023.02.15
Cél: a magyar könnyűzene támogatása - így épül fel Hangfoglaló Program (interjú) belföld - 2023.02.11
„A dalaimmal igyekszem elgondolkodtatni, mégis szórakoztatni a közönséget" | Hangfoglalók #2: aZorka belföld - 2023.02.09
Idén megújul és kibővül a KeszthelyFest belföld - 2023.02.08
A Level 42 idén eljön a Paloznaki Jazzpiknikre belföld - 2023.02.07
Áprilisban ismét világsztárok a Budapest Ritmón belföld - 2023.02.06
Engedd szabadjára kreativitásodat: 4 dolog, amin változtass, hogy újra szárnyalhasson az elméd! belföld - 2023.02.06
Hogyan segíthet a manifesztáció abban, hogy rátalálj a legjobb önmagadra 2023-ban? belföld - 2023.02.02
A kárpáti boszorkány Budapesten varázsol - Alina Pash az Akvárium Klubban belföld - 2023.01.30
Koncertet szervezel, rendezvényed lesz? Ne vedd félvállról a promóciót! belföld - 2023.01.26
Miért jó, ha megtanulsz még egy hangszeren játszani? Mondjuk! belföld - 2023.01.25
A Müpa az idei évet is a kulturális fenntarthatóságnak szenteli belföld - 2023.01.23
Megnyílt a Magyar Zene Háza poptörténeti kiállítása belföld - 2023.01.19
Viszkeleti Júlia: „Szeretném hinni, hogy az autentikus, őszinte hangzás utat tud törni magának" | Hangfoglalók #1: Maluridé belföld - 2023.01.19
Mutasd a posztod, megmondom, ki vagy! - Énmárkaépítés zenészként a social mediában belföld - 2023.01.18
Fény- és hangtechnikai ismeretek #3 – A backline belföld - 2023.01.16
Közösségi örömzenélés Veszprémben - a Hangjáték projektmenedzserével, Nádasdy Fannival beszélgettünk belföld - 2023.01.11
A műfaj sztárjai érkeznek a Jazzfest Budapestre tavasszal belföld - 2023.01.02
Jazzma.hu: közzétették a hazai jazz legjobbjait belföld - 2023.01.02
Régi dalok ≠ elfelejtendő dalok - promózd (újra) korábbi szerzeményeidet! belföld - 2022.12.30
Digitális fejlesztések kezdődnek a Zeneakadémián belföld - 2022.12.30
Így készülj 2023-ra: zenei marketing terv alapok belföld - 2022.12.27
Kellemes Ünnepeket kívánunk! belföld - 2022.12.21
Rockéletrajzok magyarul: Bono, Dave Grohl, Chris Cornell belföld - 2022.12.20
Hangfoglaló Program: döntés kezdő előadók támogatásáról belföld - 2022.12.17
Fény- és hangtechnikai alapismeretek #2 – A PA rendszer belföld - 2022.12.16
Artisjus előadói és pedagógusi díjakat adtak át belföld - 2022.12.15
A tehetségkutatók sztárkultuszát vizsgálta az NMHH belföld - 2022.12.14
Zene(i marketing) nélkül mit érek én? - Ilyen volt 2022 (2. rész) belföld - 2022.12.14
Balaton Sound - Armin van Buuren és Hardwell is fellép belföld - 2022.12.10
Idén is rockoltunk: hasznos funkciók, innovációk, szakmai előrelépés, avagy ez volt 2022 (1. rész) belföld - 2022.12.09
Billie Eilish is fellép jövőre a Szigeten belföld - 2022.12.01
Fény- és hangtechnikai alapismeretek #1 – a hangmérnökök szerepe a koncerteken belföld - 2022.11.28
Zenei streaming és jogdíjazás külföldön belföld - 2022.11.24
Hogyan hatnak az influencerek a zeneiparra? belföld - 2022.11.22
Az asszertív kommunikációs stílus előnyei belföld - 2022.11.22
Segítség, anya vagyok - és zenész! belföld - 2022.11.22
Upbeat: magyar vezetésű európai zenei platform alakult belföld - 2022.11.22
Kihirdették a jövő évi Campus Fesztivál első fellépőit belföld - 2022.11.17
Új funkció a KoncertBooking.com-on - PR asszisztens előadóknak, menedzsereknek belföld - 2022.11.16
Az NMHH összeállította a 2021-es zenei toplistákat belföld - 2022.11.15
A dalírás 10 pontja, avagy mitől lesz emlékezetes egy zeneszám? belföld - 2022.11.10
Új rajongók szerzése rövidfilmekkel: YouTube Shorts belföld - 2022.11.09
#BackstageSztorik 2. rész – Interjú Bagoly Sándor Endre dob roaddal belföld - 2022.11.03
A jövő már elkezdődött: zene a metaverzumban (1. rész) belföld - 2022.11.02
Hogyan hat a zene a társadalmunkra? belföld - 2022.10.20
Tizenhárom ország előadója lép fel a szerdán kezdődő Budapest Showcase Hub zenei fesztiválon belföld - 2022.10.18
Tévé nélkül mit érek én? – A tehetségkutatók előnyei és hátrányai belföld - 2022.10.18
Fórumot rendeznek a könnyűzenei oktatásról belföld - 2022.10.17
Esküvő, céges buli, szilveszter vagy szülinap – miért jó neked, ha kisebb rendezvényeken is fellépsz? belföld - 2022.10.11
#BackstageSztorik 1. rész – Interjú Balog László session zenésszel belföld - 2022.10.10
Így készíts zenei marketingtervet magadnak belföld - 2022.10.06
A streaming a zenerajongóknak jó, a szerzőknek kevésbé - állítja egy friss tanulmány belföld - 2022.10.01
Robbie Williams jövő márciusban ismét Budapesten koncertezik belföld - 2022.09.27
Rekordkísérlet a dalszerzők napján belföld - 2022.09.25
Vigyázz, kész, TikTok #2 – Tippek a kezdetekhez belföld - 2022.09.23
Munka és magánélet egyensúlya zenészként – igen, lehetséges! belföld - 2022.09.21
Fókuszban a kelet-európai zenei színtér: hamarosan jön a BUSH! belföld - 2022.09.19
Tehetség a színfalak mögött – így válhatsz te is session zenésszé belföld - 2022.09.15
„Nem kell mindig az egész világhoz szólni" - Nagy Kátyával beszélgettünk belföld - 2022.09.13
Építs közösséget INGYEN! – A Facebook-csoportok és ami mögöttük van belföld - 2022.09.08
Elindult a jelentkezés a Hangfoglaló Program idei Induló Előadói Alprogramjára! belföld - 2022.08.30
Beck Zoltán vezetésével ismét Zenélő Egyetem kurzus indul a Pécsi Tudományegyetemen belföld - 2022.08.30
A leghasznosabb appok zenészeknek (3. rész) belföld - 2022.08.29
Hogyan készül a tökéletes szettlista? Mondjuk! belföld - 2022.08.24
Élőzz úgy, akár a profik! belföld - 2022.08.22
7 módszer az improvizációs készségeid fejlesztésére belföld - 2022.08.08
Így őrizd meg a füleid egészségét belföld - 2022.07.27
Facebook marketing zenészeknek #1 - A retargeting belföld - 2022.07.06
A koncertszervezés új generációja – innovatív funkciók bevezetése az NKA támogatásával belföld - 2022.07.06
Így találd meg a saját zenei stílusod belföld - 2022.07.05
Rádiókat vizsgált az NMHH kutatása - ezek a legnépszerűbb előadók és dalok belföld - 2022.07.03
Networking a zene világában - Tippek #1 belföld - 2022.06.30
Mit olvasnak a híres zenészek? 2. rész belföld - 2022.06.01
Vidd be a rajongókat a színfalak mögé, avagy videóötletek zenészeknek belföld - 2022.05.31
Így maxold ki a YouTube-csatornád! belföld - 2022.05.30
Könnyítsd meg az életed a KoncertBooking.com belső könyvelés funkciójával! belföld - 2022.05.25
Így őrizd meg hangod egészségét! – 8 egyszerű, természetes módszer belföld - 2022.05.23
Nyugodj békében, iPod! belföld - 2022.05.22
Siker helyett pofára esés, avagy miért buknak el a zenészek? belföld - 2022.05.19
Így készülj a koncertjeidre testben és lélekben belföld - 2022.05.17
Ez most a sláger: már a 600. megrendelést is elérte a KoncertBooking.com belföld - 2022.05.05
Negatív kommenteket kapsz? Ne ess pánikba! belföld - 2022.05.03
Ezekre figyelj, ha Wikipédia-oldalt szeretnél készíteni! belföld - 2022.04.28
Az élőzene varázsa – a közösségi zeneélmény és ami mögötte van belföld - 2022.04.25
Hallgasd dalaidat empátiával! belföld - 2022.04.13
Hogyan adjak címet a dalaimnak? belföld - 2022.04.11
Rajongókból mecénások: Patreon zenészeknek (1. rész) belföld - 2022.04.11
Mit posztoljak? – 10 tartalom javaslat zenészek számára belföld - 2022.04.07
Artisjus: rekordszámú szerző részesült jogdíjban belföld - 2022.03.31
Így lépj egyről a kettőre a YouTube-on – 8 tipp a hatékony promócióhoz belföld - 2022.03.25
10 tipp kezdő zenei producereknek belföld - 2022.03.18
Képeznéd a hangod? Így válassz énektanárt! belföld - 2022.03.17
Zenekart alapítanál? Ezekre figyelj a tagok kiválasztásakor belföld - 2022.03.11
60 hazai fellépőt jelentett be a VOLT Fesztivál belföld - 2022.03.10
A régi zenék jobbak, mint a maiak? belföld - 2022.03.07
Hétfőtől korlátozások nélkül lehet koncertekre járni belföld - 2022.03.03
Készül az új albumod? Kezdd el már most a promót! (Tippek) belföld - 2022.03.03
Elindult A Dal 2022, szombaton már a második elődöntő jön belföld - 2022.02.28
Itt az ideje, hogy kihasználd a LinkedInben rejlő lehetőségeket! belföld - 2022.02.28
Hogyan segíthetnek a mikrocélok a zenei karrier építésében? belföld - 2022.02.24
Introvertáltnak lenni a zene világában - áldás vagy átok? belföld - 2022.02.18
Számodra mit jelent a siker? Soft skillek, amelyek segítenek fejlődni emberileg és szakmailag belföld - 2022.02.10
Vigyázz, kész, TikTok! Mondjuk, miért érdemes használni! belföld - 2022.02.08
Instagram Reels: így hozd ki a legtöbbet az új funkcióból! belföld - 2022.02.04
Zenei PR alapok, avagy ezekre figyelj, mielőtt szakember segítségét kéred! belföld - 2022.01.31
A Kaukázus zenekar is sikert aratott az Petőfi Zenei Díj 2022-n! belföld - 2022.01.26
Köteles Leander (Leander Kills) hozta el Az év férfi előadójának járó díjat a 6. Petőfi Zenei Díjátadó gálán! belföld - 2022.01.26
Az Ivan & The Parazol is fellépett a Petőfi Zenei Díj díjátadó gálán belföld - 2022.01.26
Hogyan válaszd ki a tökéletes dalt következő kislemezedhez? belföld - 2022.01.25
Jótékonysági koncertet adnál? Mondjuk, mikre figyelj! belföld - 2022.01.14
Zenét alakítottak elektronikus mezővé szegedi kutatók belföld - 2022.01.13
Szabályok, amiket zenészként érdemes megszegni! belföld - 2022.01.11
Klipforgatás alacsony büdzsével? Lehetséges! Mutatjuk, hogyan! belföld - 2022.01.05
Így keress pénzt 2022-ben zenészként belföld - 2021.12.27
Elakadtál? Így növeld a zenei kreativitásod! belföld - 2021.12.22
Témák, amikről zenészként érdemes blogolnod belföld - 2021.12.21
Ha ezek igazak rád, menedzserre van szükséged! belföld - 2021.12.15
5 rossz szokás, amit dalszerzőként érdemes elkerülnöd belföld - 2021.12.06
Saját weboldalt szeretnél? Ezekre figyelj! (Checklist) belföld - 2021.11.30
Koncertbooking a fizikai világban: a foglalási ügynökök szerepe belföld - 2021.11.26
Hogyan válassz zenei PR céget? belföld - 2021.11.22
Sikeres promóter szeretnél lenni? Akkor ezeket jó, ha tudod! belföld - 2021.11.03
5 szempont, amit érdemes figyelembe venni koncertfoglalás előtt belföld - 2021.10.13
Szereted a Facebookot? Akkor ez az új feature neked készült! belföld - 2021.05.16
Maszler László: Ez az időszak most a túlélésről szól! belföld - 2021.04.21
Újdonság a koncertszervező programban belföld - 2021.03.27
Muraközy Péter: A fesztiválok jelentős része egy üzleti vállalkozás belföld - 2021.03.22
A COVID-19 hatása a hangmérnökökre belföld - 2021.03.03
Eseményoldal automatikusan elsőkézből? belföld - 2021.02.26
Számlázz automatikusan, hagyd rá az alkalmazásra! belföld - 2021.02.25
Új korszak kezdődik a koncertszervezés adminisztrációjában belföld - 2021.02.23
Elindult a Koncertbooking.com blog – hírek a szakma minden szegletéből belföld - 2021.02.23

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere