Zenezuhany és hangversenyterem a tűzfalon
A 20. születésnapját idén egész évben ünneplő Müpa most nem csupán a falai között, hanem Budapest legváratlanabb pontjain is „felbukkan”, hogy azok is találkozhassanak vele, akik talán még sosem jártak az ikonikus épületben. Az intézmény Budapest különböző helyszínein frissítő Zenezuhany-installációval és látványos tűzfalfestménnyel hívja fel a figyelmet arra, hogy a kultúra megszépíti a mindennapjainkat.

Egyre nagyobb zaj vesz körül minket, és egyre ritkábban állunk meg egy-egy pillanatra, hogy valóban elmerüljünk valamiben. A Zenezuhany – akárcsak egy jó koncertélmény – pontosan erre ad lehetőséget: Budapest két forgalmas buszmegállójában, a Blaha Lujza téren és a Széll Kálmán téren augusztus 31-ig bárki megpihenhet, és fürdőzhet a hangokban. A csapoknál mindenki kiválaszthatja, milyen sodrású dallamokkal frissítené fel magát a könnyed ütemektől a klasszikus darabokig, a jazztől a világzenéig; ráadásul igazán nívós kínálatból válogathat, hiszen a kiválasztott zeneműveket a Müpában fellépett és fellépő sztárok előadásában hallgathatja meg. Az ACG Reklámügynökség segítségével megvalósított játékos, interaktív installációk egyszerre szólnak a zene szeretetéről és a pillanat megélésének fontosságáról, a különleges DIRECTIONAL SOUND™ technológia pedig maximálisan biztosítja ezt a célkitűzést, a zenét ugyanis csak akkor lehet hallani, ha valóban megállunk a zuhanyrózsa alatt. Az élmény így garantáltan kiszakít a rohanásból, és akár a felfedezés örömével is megajándékozza a hallgatót.
Az andalító nyári séták közben érdemes felpillantani a Krisztina körút 30. szám alatt található épületre is: itt csodálható meg a jubiláló Müpa grandiózus tűzfalfestménye, amely nemcsak új színfolt a városképben, de magával ragadó vizuális üzenet is. Az alkotás gyermeki nézőpontból enged bepillantást a megnyitása óta világklasszisok koncertjeinek és előadásainak otthont adó, és az ősz közeledtével újabb felejthetetlennek ígérkező élmények helyszínéül szolgáló Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, megmutatva azt azoknak is, akik eddig esetleg még nem jártak ott. A festmény célja ráirányítani a figyelmet a fővárosnak erre a különleges pontjára, ahol a művészet és a művészetet szerető sokgenerációs közösség már húsz éve otthonra talál, és ahol a klasszikus zene iránt rajongók éppen úgy megtalálják a számításaikat hétről hétre, mint a mozifanatikusok, a táncművészet, az opera, a könnyű- és világzene vagy éppen az irodalom szerelmesei. A mintegy 220 négyzetméteres alkotást a száznál is több monumentális festményt jegyző, Magyarország első tűzfalfestő szervezeteként ismert Színes Város Csoport készítette, amely az elmúlt években számos hasonló projektet valósított meg Budapesten és más európai nagyvárosokban.

A 20 éves Müpa tehát gondoskodik arról, hogy a kultúra ne csak a Duna-parti épület falai között, hanem a mindennapok részeként is velünk legyen – akár váratlan zenei élmény, akár egy lenyűgöző városi falfestmény formájában. A strandszezon végét követően pedig szeretettel és az üdítő köztéri attrakciókhoz hasonlóan élvezetes programokkal várja régi és új látogatóit.
Bővebb információk a Zenezuhanyról és a tűzfalfestményről:
www.mupa.hu/programok/mupa20#falfestmeny
www.mupa.hu/programok/mupa20#zenezuhany
Fotók: Boldizsár Tamás
Hasonló cikkek





































































































































































































































































