Barion Pixel

KoncertBooking: Zenei hagyományok #2: a korai jazz New Orleans-ban

külföld - 2024.01.21

Zenei hagyományok #2: a korai jazz New Orleans-ban

New Orleans sajátos történelmének szerves része a zene, azon belül is a jazz. A műfaj azóta is virágzik, a jazz a város szerves részévé vált, meghatározva annak identitását. De hogyan alakult ki a korai jazz és miért olyan különleges az Egyesült Államok déli részének ikonikus zenei vonulata?

A jazz eredete – 1895 előtt

New Orleans-t 1718-ban alapították a francia Louisiana gyarmat részeként. A louisianai területeket 1763-ban átengedték Spanyolországnak, de 1803-ban visszaadták azokat Franciaországnak. Franciaország szinte azonnal eladta a gyarmatot az Egyesült Államoknak a Louisiana Purchase keretében.

New Orleans nagymértékben különbözött a fiatal Egyesült Államok többi részétől az óvilági kulturális kapcsolatai révén. A kreol kultúra inkább katolikus és francia ajkú volt, mint protestáns és angol nyelvű. Liberálisabb életszemlélet uralkodott, a helyiek szerették a jó ételeket, a bort, a zenét és a táncot. Gyakoriak voltak a fesztiválok és egyéb zenei mulatságok. A koloniális kultúra nemcsak Európából, hanem Afrikából is gazdagodott.

Már 1721-ben a rabszolgaságba vetett nyugat-afrikaiak tették ki New Orleans lakosságának 30%-át, és az 1700-as évek végére a város több mint fele afrikai származású volt - szabadok és rabszolgák egyaránt. Sokan a Karib-tengeren keresztül érkeztek, és magukkal hozták a nyugat-indiai kulturális hagyományokat.

New Orleans utcáin, napjainkban - Fotó: Unsplash

Etnikai sokszínűség

A 19. század folyamán tovább nőtt az etnikai sokszínűség. Sok német és ír bevándorló érkezett a polgárháború előtt, majd az olasz bevándorlók száma is megnőtt. Ez délen egyedülállónak számított akkoriban. 

A városban szorosan egymás mellett éltek a különböző kultúrájú és fajú emberek (az előítéletek ellenére), ami elősegítette a kulturális interakciót. Például gazdagabb családok foglalták el a belváros új, tágas sugárutait és körutait, míg a nagyobb tömbök központjában lévő kisebb utcákban inkább a szegényebb családok életek, amelyek a jobb helyzetben lévőket szolgálták ki. A kreol zenészek közül sokan Franciaországban tanultak, és a város legjobb zenekaraiban játszottak. New Orleans' szokatlan történelme, egyedi életszemlélete, gazdag etnikai és kulturális összetétele, valamint az ebből eredő kulturális interakció számos jellegzetes hagyomány fejlődésének adott táptalajt. 

A korai jazzre nagy hatást gyakorolt még többek között az afrikai tánc- és dobhagyomány, a Mardi Gras zene, a fúvós zenekarok és a ragtime is. 

Jazz zenészek - Fotó: Unsplash

A jazz korai fejlődése - 1890-1917

A jazz gyökerei nagyrészt az afro-amerikai közösségből táplálkoztak, de hamarosan szélesebb körű jelenséggé vált a műfaj, amelynek művelői számos New Orleans-i közösségből és etnikai csoportból származtak. A fehér ragtime zenekarok közül az 1890 és 1913 között működő, a sokoldalú Papa Jack Laine vezette zenekarok váltak a legismertebbekké. Együttese, a Laine's Reliance Brass Band volt az első zenekar, amely egyesítette az európai, afrikai és latin zenét

Közben különleges együttműködés alakult ki a helyi fúvószenekarok és a különböző kölcsönös segítségnyújtási és jótékonysági társaságok között. E társaságok a 19. században gyakoriak voltak a városi területek etnikai csoportjaiban. A polgárháború után ezek a szervezetek még fontosabbá váltak a korlátozott gazdasági erőforrásokkal rendelkező emancipált afroamerikaiak számára. Az ilyen társaságok célja a „betegek megsegítése és a halottak eltemetése" volt - ezek fontos funkciók voltak, mert a feketék általában nem részesülhettek egészség- és életbiztosításban és egyéb szolgáltatásokban.

Míg sok New Orleans-i szervezet fúvószenekarokat alkalmazott a felvonulásokon, koncerteken, politikai gyűléseken és temetéseken, az afro-amerikai jótékonységi társaságoknak megvolt a maguk megközelítése a temetési felvonulások terén, amely a mai napig tart. Rendezvényeiken a közösség egy fergeteges táncos menethez csatlakozhatott. A jelenség a „második vonal" néven vált ismertté. 

Ez is érdekelhet: Műfajok nyomában, 1. rész: a világzene

A századfordulón New Orleans nemcsak fontos tengeri és folyami kikötőként, de jelentős szórakoztató központként is virágzott. A színházi, vaudeville és zenei kiadók, valamint hangszerboltok már zenészeket is alkalmaztak, illetve kevésbé legitim szórakozóhelyek is népszerűnek számítottak akkoriban (a Canal és Rampart utcák közelében, a hivatalosan engedélyezett piros lámpás negyedben és környékén). Eközben Ponchartrain-tó partján lévő szabadidős helyszíneken különféle zenekarok versengtek a közönség figyelméért. A környéken gyakoriak voltak az utcai felvonulások, a közösségi társasházakban és a szalonokban pedig szinte minden este táncos mulatságokat tartottak.

A tánczenekarok és zenekarok vonós hangszerekkel, hegedűvel, gitárral és vonós basszusgitárral lágyították a rézfúvós hangzást. A századfordulón a vonós tánczenekarok népszerűek voltak az „finomabb" környezetben, a kreolok „piszkos zenéje" pedig többek között a John Robichaux Orchestra alappillére lett.

De a hagyományos népies táncstílusok is egyre fontosabbá váltak New Orleans-ban. A 19. század utolsó évtizedében az improvizatív zenét játszó muzsikusok nagyobb közönséget vonzottak. 1895 és 1900 között Charles "Buddy" Bolden kornetista elkezdte az improvizált blues-t, ezzel fokozta az ismert táncdallamok tempóját. Bolden egy jellegzetes új stílust hozott létre, majd később egyre többen kezdtek imporivizálni.

Az 1890-es években elfogadott elnyomó szegregációs törvények növelték az afrikaiak diszkriminációját. E változások végül egyesítették a fekete és a színesbúrű kreol zenészeket, így erősítve a korai jazzt, ötvözve a belvárosi improvizatív stílust a fegyelmezettebb kreol megközelítéssel.

A fúvószenekarok hangszerelése és szekciójátéka egyre nagyobb hatással volt a tánczenekarokra, amelyek így vonósról rézfúvósra váltottak. Főszerepbe került a kornet, a klarinét és a harsona. A New Orleans-i jazz kezdett elterjedni más városokban is, amikor a város zenészei csatlakoztak a folyami hajós zenekarokhoz és a vaudeville-hez, a minstrelhez és más turnékhoz.

Jellegzetes New Orleans-i utcakép - Fotó: Unsplash

A jazz érése – 1917-től az 1930-as évek elejéig

1917-ben az Original Dixieland Jazz Band megkapta az első kereskedelmi jazzfelvételét, miközben New Yorkban játszott, ahol lelkes fogadtatásban részesült.  A jazz New Orleans-i stílusa hirtelen nemzeti őrületté vált.

A műfaj iránti új, megnövekedett kereslet következtében az ország távolabb eső munkalehetőségei több zenészt késztették arra, hogy elhagyják New Orleans-t, és például Chicago-ban próbáljanak szerencsét, sőt, a Dixieland Európában is megfordult.

A New Orleans-ból való legjelentősebb távozás talán 1922-ben volt, amikor Louis Armstrongot Chicagóba hívta King Oliver trombitás és zenekarvezető, a mentora. Armstrong briliáns játéka által forradalmat idézett elő jazzben. A fonográflemezek technikai fejlődése és népszerűsége elterjesztette Armstrong hangszeres és vokális újításait, és ez nemzetközileg is híressé tette. Hot Five és Hot Seven felvételei (1925-28), köztük Earl Hines-szel végzett ünnepelt munkája, mérföldkövet hoztak a jazz műfaj és összességében a zene történelmében. Jelly Roll Morton, aki szintén egy New Orleans-i jazz óriás volt, számos nagyívű felvételt készített, miközben Chicagóban tartózkodott az 1920-as években. Morton kompozíciói megalapozták a Swing-korszakot.

A New Orleans-i zenészek és stílusok továbbra is erősen hatottak a jazzre nemzeti szinten, miközben a zene gyors stilisztikai változásokon ment keresztül. A jazz az 1930-as és 1940-es évek Swing-korszakában vált Amerika megkérdőjelezhetetlen populáris zenéjévé. A későbbi újítások, mint például a bebop az 1940-es években és az avantgarde az 1960-as években, tovább távolodtak a New Orleans-i hagyománytól.

Miután a kiszenekaros New Orleans-i stílus kiment a divatból, megpróbálták újraéleszteni. Az 1930-as évek végén felismerve, hogy a korai jazzt elhanyagolták, a rajongók és művelők visszatértek New Orleans-ba, hogy tanulmányozzák a nagy elődöket. Sok helyi zenész még mindig aktívan játsza a hagyományos jazzt, de természetesen a műfaj nagy átalakulásokon ment/megy keresztül, főleg a modern hibrid stílusok, alműfajok és a digitális kor vívmányai tükrében. De erről majd a következő részben.

Kiemelt kép: Canva, forrás: www.nps.gov/jazz

Hasonló cikkek

A Suno új fejlesztései áttörést hozhatnak a mesterséges intelligenciával történő zenealkotás terén külföld - 2024.12.12
A kisebb tartalomgyártókat segíti a YouTube új funkciója, a Hype külföld - 2024.11.16
Mi a baj az Instagrammal? külföld - 2024.11.14
7 zenész, akik tarolnak a YouTube-on – Így érdemes plusz tartalmat generálni a platformon külföld - 2024.11.07
Hogyan segítheti a zenei menedzserek munkáját az AI? külföld - 2024.10.09
5 podcast, amit hallgatnod kell, ha érdekel a nemzetközi zenekiadás mibenléte külföld - 2024.10.05
5 technológiai trend, ami 2025-ben nagy hatással lesz a zeneiparra külföld - 2024.09.22
Hogyan kezdj bele a mesterséges intelligencia alkalmazásába zenészként? külföld - 2024.09.09
Nemcsak a zenében tehetségesek - a leggazdagabb női énekesek külföld - 2024.09.08
Női énekessel folytatja a Linkin Park külföld - 2024.09.06
A hip-hop ikonikus női alkotóit ünnepli egy nemrég nyílt kiállítás New Yorkban külföld - 2024.08.23
A legjobb alternatív zeneiskolák Európában - 1. rész külföld - 2024.08.08
Mit olvasnak a híres zenészek? 3. rész külföld - 2024.07.29
A legkülönlegesebb zenei alműfajok az elmúlt 25 évből – 2. rész külföld - 2024.07.28
Miért és hogyan fejleszd angol nyelvtudásod zenészként? külföld - 2024.07.16
Újít a TikTok: mostmár vízjel nélkül is letölthetők a videók külföld - 2024.07.11
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron #3 - Ülj ki a stégre és vedd kezedbe a leginspirálóbb életrajzokat! külföld - 2024.07.10
A 10 legjobb zenei szerkesztő program 2024-ben külföld - 2024.06.30
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek hangszerekről, zenei felszerelésekről külföld - 2024.06.26
Az alkalmi zenehallgatóktól a szuperrajongókig: a Spotify közönségszegmensei külföld - 2024.06.23
Hogyan működik és miért jó a Google text-to-music generátora, a MusicFX? külföld - 2024.06.14
Inspiráló zenei dokumentumfilmek esős napokra külföld - 2024.06.12
Hogyan alakítja át az AI a Z generáció zenei ízlését? külföld - 2024.06.06
Így hackeld meg a YouTube Shorts algoritmusát külföld - 2024.05.12
Nincs esély arra, hogy a mesterséges intelligencia teljesen leváltsa a zenészeket, és ez jól is van így külföld - 2024.05.05
A TV zenéje: sorozatok, amiknek a hangzásvilágát is imádjuk (1. rész) külföld - 2024.05.03
Global Music Report: jelentős növekedést produkált a zeneipar, de vannak problematikus területek külföld - 2024.04.28
Furcsa zenei kollabok, amik végül kultikussá váltak külföld - 2024.04.24
Elkészült az első mesterséges intelligencia által generált zenei videó külföld - 2024.04.07
A világ legkülönlegesebb hangszerei #1 - kalandozás a meditatív hangzásvilágban külföld - 2024.03.30
Zene és divat #2 - A punkok stílusa külföld - 2024.03.23
Innovatív zenei startupok 2024-ben – fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia külföld - 2024.03.20
A legjobb online platformok zenetanuláshoz #1 külföld - 2024.03.17
Városok, amelyek kihagyhatatlanok a zene szerelmeseinek #2 külföld - 2024.03.14
A jövő zenéje #3: Output Co-Producer Pack Generator külföld - 2024.03.11
Zene és fenntarthatóság #4 - Kinetikus táncparkettek külföld - 2024.03.10
Tudjuk, mit olvasol idén tavasszal - kedvenc gitározásról szóló könyveink (1. rész) külföld - 2024.03.02
A jövő zenéje #2: az 5 legjobb generatív AI chatbot, amelyet neked is ismerned kell külföld - 2024.02.25
A playlistek ereje: hogyan befolyásolják a lejátszási listák a streamelési számokat és az előadók sikerességét? külföld - 2024.02.23
Az Eagles zenekar kéziratainak illetéktelen birtoklása miatt kezdődött bűnper New Yorkban külföld - 2024.02.21
Zene és fenntarthatóság, 3. rész - környezettudatos fesztiválok Európában külföld - 2024.02.11
Grammy-díjak 2024: íme a nyertesek listája külföld - 2024.02.05
A leghasznosabb appok zenészeknek (5. rész) - együttműködést támogató felületek külföld - 2024.02.03
Mi az a YouTube Samples és miért jó neked, ha zenész vagy? külföld - 2024.01.24
Szabadjára engedett kreativitás, avagy a Morning Pages technika külföld - 2024.01.17
Zenei hagyományok #1: klubkultúra Berlinben külföld - 2024.01.10
Műfajok nyomában, 3: a K-pop külföld - 2024.01.07
Zene és fenntarthatóság #2: zenészek, akik aktívan tesznek a környezetvédelemért külföld - 2023.12.10
Érdekességek a zene világából #1 - Valóban a zene a közös nyelvünk? külföld - 2023.12.06
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #6 – Podcastek a zenei üzletágról külföld - 2023.12.04
Új funkciókat jelentett be a TikTok: megérkeztek az előadói profilok! külföld - 2023.12.01
Elhunyt Shane MacGowan, a Pogues frontembere külföld - 2023.12.01
Disney-dalokkal érkezik Magyarországra a The King's Singers külföld - 2023.11.29
Tudjuk, mit olvasol idén télen! - Kedvenc dobolásról szóló könyveink külföld - 2023.11.20
YouTube zenészeknek, 4. rész: a legjobb csatornák DJ-knek külföld - 2023.11.15
Zene és fenntarthatóság, 1. rész: The Climate Gig külföld - 2023.11.08
Loudly: zenekészítés generatív mesterséges intelligenciával külföld - 2023.11.06
Hat év után ismét magyar csillag a Rising Stars-ban külföld - 2023.11.02
Műfajok nyomában, 2. rész: a trap zene külföld - 2023.10.27
Európában tovább nőttek a beszedett jogdíjak 2022-ben külföld - 2023.10.26
Megváltozik a Spotify jogdíj modellje 2024-től külföld - 2023.10.26
Nemzetközi díjat nyert a Larry külföld - 2023.10.23
Slash és zenekara, a Myles Kennedy & The Conspirators jövőre Budapesten lép fel külföld - 2023.10.20
Konferenciák, showcase-ek 2024-ben, amelyekre megéri jelentkezni külföld - 2023.10.18
A zeneipar szuperhősei, a szuperrajongók külföld - 2023.10.15
Kiadták az Electronic supergroup legjobb dalait külföld - 2023.10.14
A leghasznosabb appok zenészeknek (4. rész) - dalszerző alkalmazások külföld - 2023.10.02
Dalszerzők napja a mesterséges intelligencia jegyében külföld - 2023.09.29
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #5 – Podcastek a dalírásról külföld - 2023.09.24
TuneCore tanulmány: a megkérdezett indie előadók 27%-a használt már mesterséges intelligenciára épülő zenei eszközöket külföld - 2023.09.22
Eltűnsz a teendők között? A legjobb projektmenedzsment applikációk zenészeknek külföld - 2023.09.10
Tanulj, fejlődj, inspirálódj #5 – a legjobb szakmai podcastek dobosok számára külföld - 2023.08.08
Tedd próbára magad! - Külföldi dalszerző versenyek, amelyekre érdemes jelentkezni külföld - 2023.08.02
Itt a Meta legújabb fejlesztése, az Instagram Threads külföld - 2023.07.17
Gumicukor hegy, Bob Hope imitátor, kiskacsák - furcsa backstage igények világsztároktól (1. rész) külföld - 2023.06.18
Műfajok nyomában, 1. rész: a világzene külföld - 2023.04.20
ChatGPT-4: a zeneipar forradalmasítása mesterséges intelligenciára épülő nyelvi modellekkel külföld - 2023.04.16
Szakmázásra fel! - A legjobb zenei konferenciák Európában 2023-ban külföld - 2023.04.03
A régi zenék jobbak, mint a maiak? (2. rész) külföld - 2023.03.22
Az Apple Music önálló alkalmazást készített a klasszikus zene kedvelőinek külföld - 2023.03.21
Beköszöntött a „robotzene” kora, avagy egyre inkább teret hódít a mesterséges intelligenciával történő zenekészítés külföld - 2023.03.18
Már majdnem megvagy az új lemezeddel? Így készíts/készíttess ütős albumborítót hozzá! külföld - 2023.02.27
Megérkezett a Spotify új funkciója, a mesterséges intellingecián alapuló DJ külföld - 2023.02.23
„Lennél a Valentinom?” – 9 power couple a modern zene világából külföld - 2023.02.10
Március 19-én zárul a kolozsvári Jazz in the Park fesztivál versenyére való jelentkezés! külföld - 2023.02.08
Harry Styles kapta az év albuma díjat, Beyoncé rekordot döntött külföld - 2023.02.06
Michael Jackson unokaöccse játssza a címszerepet a Michael című életrajzi filmben külföld - 2023.02.01
George Michael, Missy Elliott, a Joy Division/New Order is jelölt a Rock & Roll Hírességek Csarnokába külföld - 2023.02.01
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #4 – „Nők a zenében” podcastek külföld - 2023.01.31
YouTube zenészeknek, 3. rész: fókuszban a zenei marketing külföld - 2023.01.23
Francia jelentés: csalnak a streaming hallgatottsággal külföld - 2023.01.16
Ava Max új lemezt ad ki külföld - 2023.01.11
Zene és divat kapcsolata: a flapperektől a hippiken és a punkokon át a kevert stílusokig külföld - 2023.01.09
YouTube zenészeknek, 2. rész - Branding, kritika, edukáció külföld - 2023.01.04
Nem csak a gamerek Mekkája: Discord zenészeknek külföld - 2022.12.30
Az elektronikus zene legfőbb online piactere: a Beatport és ami mögötte van külföld - 2022.12.29
7 nélkülözhetetlen ingyenes alkalmazás útközbeni zenéléshez külföld - 2022.12.27
Mentálhigiéné a zeneiparban, 1. rész: Támogató szervezetek, platformok külföld - 2022.12.20
YouTube zenészeknek, 1. rész: a 7 legjobb csatorna dobtanuláshoz külföld - 2022.12.20
Vigyázz, kész, TikTok #3: live streaming a TikTokon – van értelme? külföld - 2022.12.14
Innováció a zsebedben – niche zenei mobilappok, amikre érdemes odafigyelni #1 külföld - 2022.12.07
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #3 – Gitárról szóló podcastek külföld - 2022.12.04
#SpotifyWrapped: 2022 legnépszerűbb dalai, előadói, podcastjai és trendjei külföld - 2022.12.01
A bolygó az egyetlen táncparkettünk – zenei rendezvények és a fenntarthatóság külföld - 2022.11.24
Rádió vs. streaming – a milleniálok inkább a streamingben hisznek! külföld - 2022.11.22
Vigyázz, kész, streaming – így maxold ki az Apple Music-ot! külföld - 2022.11.18
Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben külföld - 2022.11.17
Zenész/sorsok – a legnézettebb zenei témájú filmek (1. rész) külföld - 2022.11.14
Az Amazon lekörözi a Spotify-t és az Apple Musicot? külföld - 2022.11.12
A független zenészek Mekkája, avagy a Bandcamp és ami mögötte van külföld - 2022.10.27
Egy tanulmány szerint a nők még mindig alulreprezentáltak a globális zeneiparban külföld - 2022.10.14
Új filmzenei albuma jelenik meg az Oscar-díjas Hans Zimmernek külföld - 2022.10.10
Hogyan használd a Redditet rajongótáborod növelésére? Mondjuk! külföld - 2022.10.07
Itt az új social média-őrület, a BeReal! Ismerd meg és használd ki a benne rejlő lehetőségeket! külföld - 2022.09.28
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek zenészek számára #2 külföld - 2022.09.02
Spotify & Shopify: így alakítsd át az előadói profilodat egy virtuális bolttá külföld - 2022.07.26
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron #2 – 2022 eddigi legjobb zenei könyvei külföld - 2022.07.25
Lehetsz-e digitális nomád zenei producerként? Spoiler: IGEN! Mutatjuk, hogyan! külföld - 2022.07.20
Városok, amelyek kihagyhatatlanok a zene szerelmeseinek külföld - 2022.07.18
Cél: a világot jelentő deszkák, avagy tippek a nemzetközi zenei karrier felépítéséhez külföld - 2022.07.04
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron – kedvenc zenei szakkönyveink külföld - 2022.06.15
A rap rövid története + 4 dolog, amit kerülj el (kezdő) rapperként külföld - 2022.06.13
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek zenészek számára külföld - 2022.06.08
Patreon zenészeknek - a jutalmak (2. rész) külföld - 2022.05.13
Mit olvasnak a híres zenészek? 1. rész külföld - 2022.05.11
Nem csak a 20 éveseké világ – előadók, akik 30-on túl lettek sikeresek külföld - 2022.04.27
A leghasznosabb appok zenészeknek (1. rész) külföld - 2022.03.28
#RiotGirls, avagy nők, akik megváltoztatták a zeneipart külföld - 2022.03.08
AR és VR technológia a zenében - ez lenne a jövő? külföld - 2022.02.15
NFT-k: egy új világ küszöbén állunk? külföld - 2022.01.19
Trükkök a Spotify algortimusának befolyásolására külföld - 2021.12.14
Ügyelj a biztonságra, avagy tippek rendezvényszervezőknek! külföld - 2021.11.09
A legkülönlegesebb zenei alműfajok az elmúlt 25 évből – 1. rész külföld - 2021.10.20
Jövőre Budapesten koncertezik a Red Hot Chilli Peppers! külföld - 2021.10.13
A 9 legjobb fülmonitor 2021-ben külföld - 2021.03.10
Less be a világsztárok luxusturnébuszába! külföld - 2021.03.03

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere