Barion Pixel

KoncertBooking: NFT-k: egy új világ küszöbén állunk?

külföld - 2022.01.19

NFT-k: egy új világ küszöbén állunk?

A legtöbb zenésznek brutálisan nehéz pénzt keresni a streaming korszakban, főleg azután, hogy a koronavírus a koncertlehetőségeket is aláaknázta. Aggasztó, hogy a streamek 90%-a csupán az előadók felső 1%-ához jut el. Még egy olyan közepesen sikeres előadó is, mint Daniel Allan – akinek dalait 2020-ban több millióan játszották – csak havi néhány száz dollárt kap a streamelésért, ami miatt olyan munkákat kellett elvállalnia, mint más előadók zenéjének keverése és masterelése stb. És hogy hogyan jöttek a képbe a zenei NFT-k? A TIME magazin segítségével utána jártunk.

A zenei középosztály megalakulása

Az elmúlt időszakban Allan egy másik modell felé fordult, ami megteremtette számára az anyagi biztonságot és a kreatív szabadságot – megismerkedett az NFT-k világával. Míg a világjárvány alatt nagyrészt a négy fal között dolgozott, és nem tudott pénzt keresni élő koncertekkel, dalainak digitális másolatait NFT-ként – nem helyettesíthető tokenként – árulta darabonként több ezer dollárért. Ma már, ahogy ő mondja, keresetének 85%-a az NFT-kből származó bevételekből áll.

Zenészek százai követik Allant ebbe a világba. Összességében az NFT-s zenészeknek nem az a céljuk, hogy a slágerlisták élére kerüljenek, hanem a technológiai határok feszegetése, valamint megélhetés biztosítása a zeneipart évtizedek óta uraló lemezkiadó rendszeren kívül. „Nem hiszem, hogy ez a rendszer gazdag zenészeket teremt” – mondja Allan. „Inkább egy zenei középosztályt hoz létre."

Az idő majd eldönti, hogy a zenei NFT-k csupán a kriptopiac melléktermékei, vagy egy olyan releváns átalakító erő vívmánya, amely alapjaiban forgatja fel a zeneipart. Míg az optimisták egy új alkotói gazdaságról és művészi autonómiáról beszélnek, a szkeptikusok aggodalmaknak adnak hangot a hasznosság miatt, és hogy a zenei NFT-k jelenlegi modellje képes-e túlmutatni a a kriptokommunikációban erősen érintett zenészek egy csoportjánál?

Az viszont bizonyos, hogy a lehetőségek végtelenek, ha arról van szó, hogy mit lehet eladni NFT-ben. Például: koncerteken beszerezhető tárgyak, dalok közzétételi jogai, kiadatlan zenerészletek, digitális alkotások, archivált koncertfelvételek és még sok minden más…

Az NFT-k lekörözhetik a lemezkiadókat és a streaming óriásokat?

Ki költ több ezer dollárt olyan lemezekre, amelyek korábban 99 cent értékűek voltak az iTunes-on? A zenei NFT-k korai vásárlói közül sokan kripto-rajongók, akik anyagilag fektetnek bele magába a rendszerbe. Vásárlásaik egyszerre spekulatív eszközök és ideológiai kiállások. „Ahogyan te olyan műalkotásokat vásárolsz, amelyeket a lakásodba szeretnél kihelyezni, én is szeretném hallgatni ezt vagy azt a zenét és élvezni – így más érzés birtokolni” – mondta Brett Shear, NFT-gyűjtő, aki 45 NFT-dalt birtokol már. Ezekért több mint 40 ETH-t (jelenleg 177 000 dollár) fizetett. „Örülök, hogy pénzt adhatok olyan előadóknak, akiknek hiszek az elképzeléseiben – és ezen felül úgy gondolom, hogy a zenei NFT-k sokkal értékesebbek lesznek a jövőben.” – vallja a gyűjtő.

Egyes művészek példátlanul sok pénzt szednek össze az NFT-rajongóktól: a chicagói rapper, Ibn Inglor például 92 000 dollárt gyűjtött össze azzal, hogy különféle dolgokat értékesített számukra – köztük a következő albuma jogdíjainak egy részét – NFT-ként. De sok zenész számára ugyanilyen fontos az elhivatott rajongótáborral való kapcsolatépítés a Discordon (az NFT- és kriptorajongók kedvelt platformján). Allan például napi 6-8 órát tölt a rajongóival a Discordon. Mivel sokan vásároltak tőle, rajongói érzelmileg és anyagilag is befektetnek a sikerébe. Ő pedig a következő projektjéhez még inkább le akarja bontani a falat művész és rajongó között. „Azt akarom mondani nekik, hogy íme 20 demó, készítsünk együtt egy EP-t” – tette hozzá.

A közösség és az infrastruktúra kiépítése során Allan és mások az NFT-ket a nagy zenei kiadók jelenlegi rendszerének életképes alternatívájának tekintik. A kiadók már régóta a zeneipar bástyái, hiszen készpénzt, mentorálást, tömeges terjesztést és különféle karrierstratégiákat biztosítanak az előadóknak. De cserébe általában átvállalják a kreatív irányítást és birtokolják a jogokat, lehetővé téve számukra az adott zene felhasználását – örökre. Az NFT-hívő zenészek úgy vélik, hogy egy olyan új modell, mint a Catalog (NFT piactér), képes lehet pénzügyi stabilitást, kreatív szabadságot és közösséget biztosítani az alkotóknak.

Haleek Maul is hisz az NFT-k erejében, miután a zeneiparban eltöltött egy évtized tükrében kiábrándult a kiadók uralmából. „Nagyfokú volt a manipuláció, és nem vettem kellően figyelembe a tágabb művészi látásmódomat” – nyilatkozta a szakember. A múlt hónapban Maul 4 dalt adott el NFT-ként 56 ETH-ért (most 261 000 dollár). Maulnak virágzó Discordja is van, és az NFT-eladásokból származó pénzösszegeket egy zenei és művészeti stúdió felépítésére használja fel Barbadoson. „Korábban a rajongótáborod nem tudott beleszólni a kiadásba. De most mindannyian együtt vagyunk a kiadó” – vallja.

Egy újabb példát említve, Latashá, egy Los Angelesben élő zenész, aki több mint 50 zenei és multimédiás NFT-t adott el, azt mondja, hogy a kiadók képessége, hogy az alapoktól kezdve tehetségeket neveljenek, már az NFT-k megjelenése előtt hanyatlóban volt. „Évek óta nem léptem kapcsolatba olyan kiadóval, amely teljes mértékben a zenészekért volt, az ő fejlődésükkel foglalkozott” – mondja. „A művészeknek olyan platformokon kellett előbb népszerűséget szerezniük dalaikkal (vagy bármi mással), mint az Instagram, a TikTok vagy a Twitter, mielőtt egy kiadó egyáltalán rájuk nézett volna. Fontosnak tartom, hogy a zenészek gondoljanak az autonómiájukra is.”

Ahogy az egyes alkotók különböző ökoszisztémákat építenek maguk köré, az együttműködési erőfeszítések is egyre nagyobb lendületet kapnak. A Songcamp, a márciusban alapított kollektíva több tucat, korábban egymással kapcsolatban nem álló dalszerző számára biztosított dalszerzői táborokat. Az ezeken készült új alkotások több ezer dollárért kelnek el a Catalogon. 

A nagy iparági szereplők is szeretnék kivenni a részüket az NFT-kből, remélve, hogy nem maradnak le. A Warner Music Group partneri kapcsolatban áll a Genies-szel, egy digitális avatarokat és hordozható eszközöket gyártó céggel, de az Universal Music Group is tett már lépéseket a tokenvilág meghódítására.

Jelenleg a legnagyobb piac a Nifty Gateway nevű platform az NFT-k világában. A legnevesebb ügyfelei közé tartozik a The Weeknd, Zedd és Halsey.

Említésre méltó még az Origin Protocol (amit 3LAU, Lupe Fiasco és Ryan Tedder is választott), vagy olyan kisebb platformok, mint a Crypto.com, a SuperRare, az OpenSea, a Foundation vagy a Zora.

Gyerekcipőben járó technológia

Az NFT-rekordok valószínűleg soha nem fogják helyettesíteni a streaming szolgáltatókat és azok egyszerű használhatóságát. (A 2018-ban épült Audius kriptográfiai streaming platformnak körülbelül 7 millió havi aktív felhasználója van, szemben a Spotify 381 milliójával.) Nem beszélve arról, hogy a zenei NFT terület sokak számára komoly belépési korlátokkal rendelkezik: előnyben részesíti azokat az előadókat, akik a technológiában jártasak, extrovertáltak és képesek folyamatosan online lenni, tartalmakat készíteni. 

És egyelőre az NFT-k célja inkább fogalmi, mint funkcionális. Nem úgy kell elképzelni, hogy Martin Shkreli megvásárolhatja a Wu-Tang Clan Once Upon a Time in Shaolin című művének egyetlen példányát. Mások is hallgathatják a dalt, sőt bármit hallgathat bárki. A legtöbb esetben a vásárlók nem veszik meg a felvétel vagy kompozíció tényleges jogait, ami azt jelenti, hogy többnyire „virtuális kérkedésért” és olyan előadók támogatásáért fizetnek, akikről úgy érzik, hogy a hagyományos rendszer alulértékeli őket.

Mat Dryhurst, aki a digitális zene élvonalába tartozó projekteken dolgozik – beleértve az AI-t is – szkeptikus az NFT-k zenei téren való elterjedésének módját illetően. „Nem vagyok 100%-ig meggyőződve arról, hogy a gyűjthető tárgyak mechanizmusa tökéletesen illeszkedik egy kriptozenei ökoszisztémához” – mondja. „Szeretnék olyan módokat látni az előadók támogatására az albumkészítési folyamatban, amely nem foglalja magában mindazokat, amiket a Web2 [az internet jelenlegi iterációja, ahogy a legtöbb ember ismeri] már lehetővé tett.

Dryhurstot jobban érdekli az, hogy hogyan használhatók fel az NFT-k és az NFT-hez hasonló technológiák olyan zenei kollektívák létrehozására, amelyek közösen birtokolhatnak egy fizikai koncertteret vagy hangstúdiót. „Számomra alapvetően a zene éltető eleme a lényeg, az, hogy helyet adunk az embereknek, ahol együtt zenélhetnek és élvezhetik a zenét” – mondja. „Az optimisták azon gondolkodnak, hogyan vehetjük át a virtuális térben – mint például egy Discord-csoportban – közös céllal rendelkező idegenek figyelmét, és hogyan koordináljuk őket terek vagy terek hálózatának támogatására a való életben.”

További sikerek a zenei NFT-k világában:

Jacques Greene és LuckyMe: LuckyMe jelenleg a kriptovalutában való közzétételi jogok blokkláncon keresztüli értékesítésének lehetőségeit kutatja,

3LAU: A blokklánc/kriptotechnológia hatalmas szószólója. 11,6 millió dolláros eladást hozott az Ultraviolet című, blokklánc-exkluzív album kiadásával.

DeadMau5: 2020 decemberében indította útjára első NFT-jét, amikor eladott egy videót a SuperRare-en keresztül, amely 49 777 dollárért kelt el.

Grimes: Grimes NFT projektje nagyjából 7 millió dollárt hozott a konyhára.

Akárhogy is, a zenei NFT-k máris megváltoztatták sok olyan zenész életét, akiknél az előző rendszer kudarcot vallott. „Úgy éreztem, hogy a karrierem egy része csak egy bizonyos típusú zenéről szólt, amit muszáj volt csinálnom – és néha nem igazán kapcsolódtam hozzá” – vallotta be Daniel Allan. „Úgy érzem, hogy az NFT-k és általában a Web 3 sokkal tágabb teret teremthet a művészet számára.”

Forrás: TIME.com, cyberprmusic.com, kiemelt kép: Unsplash

Hasonló cikkek

A Suno új fejlesztései áttörést hozhatnak a mesterséges intelligenciával történő zenealkotás terén külföld - 2024.12.12
A kisebb tartalomgyártókat segíti a YouTube új funkciója, a Hype külföld - 2024.11.16
Mi a baj az Instagrammal? külföld - 2024.11.14
7 zenész, akik tarolnak a YouTube-on – Így érdemes plusz tartalmat generálni a platformon külföld - 2024.11.07
Hogyan segítheti a zenei menedzserek munkáját az AI? külföld - 2024.10.09
5 podcast, amit hallgatnod kell, ha érdekel a nemzetközi zenekiadás mibenléte külföld - 2024.10.05
5 technológiai trend, ami 2025-ben nagy hatással lesz a zeneiparra külföld - 2024.09.22
Hogyan kezdj bele a mesterséges intelligencia alkalmazásába zenészként? külföld - 2024.09.09
Nemcsak a zenében tehetségesek - a leggazdagabb női énekesek külföld - 2024.09.08
Női énekessel folytatja a Linkin Park külföld - 2024.09.06
A hip-hop ikonikus női alkotóit ünnepli egy nemrég nyílt kiállítás New Yorkban külföld - 2024.08.23
A legjobb alternatív zeneiskolák Európában - 1. rész külföld - 2024.08.08
Mit olvasnak a híres zenészek? 3. rész külföld - 2024.07.29
A legkülönlegesebb zenei alműfajok az elmúlt 25 évből – 2. rész külföld - 2024.07.28
Miért és hogyan fejleszd angol nyelvtudásod zenészként? külföld - 2024.07.16
Újít a TikTok: mostmár vízjel nélkül is letölthetők a videók külföld - 2024.07.11
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron #3 - Ülj ki a stégre és vedd kezedbe a leginspirálóbb életrajzokat! külföld - 2024.07.10
A 10 legjobb zenei szerkesztő program 2024-ben külföld - 2024.06.30
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek hangszerekről, zenei felszerelésekről külföld - 2024.06.26
Az alkalmi zenehallgatóktól a szuperrajongókig: a Spotify közönségszegmensei külföld - 2024.06.23
Hogyan működik és miért jó a Google text-to-music generátora, a MusicFX? külföld - 2024.06.14
Inspiráló zenei dokumentumfilmek esős napokra külföld - 2024.06.12
Hogyan alakítja át az AI a Z generáció zenei ízlését? külföld - 2024.06.06
Így hackeld meg a YouTube Shorts algoritmusát külföld - 2024.05.12
Nincs esély arra, hogy a mesterséges intelligencia teljesen leváltsa a zenészeket, és ez jól is van így külföld - 2024.05.05
A TV zenéje: sorozatok, amiknek a hangzásvilágát is imádjuk (1. rész) külföld - 2024.05.03
Global Music Report: jelentős növekedést produkált a zeneipar, de vannak problematikus területek külföld - 2024.04.28
Furcsa zenei kollabok, amik végül kultikussá váltak külföld - 2024.04.24
Elkészült az első mesterséges intelligencia által generált zenei videó külföld - 2024.04.07
A világ legkülönlegesebb hangszerei #1 - kalandozás a meditatív hangzásvilágban külföld - 2024.03.30
Zene és divat #2 - A punkok stílusa külföld - 2024.03.23
Innovatív zenei startupok 2024-ben – fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia külföld - 2024.03.20
A legjobb online platformok zenetanuláshoz #1 külföld - 2024.03.17
Városok, amelyek kihagyhatatlanok a zene szerelmeseinek #2 külföld - 2024.03.14
A jövő zenéje #3: Output Co-Producer Pack Generator külföld - 2024.03.11
Zene és fenntarthatóság #4 - Kinetikus táncparkettek külföld - 2024.03.10
Tudjuk, mit olvasol idén tavasszal - kedvenc gitározásról szóló könyveink (1. rész) külföld - 2024.03.02
A jövő zenéje #2: az 5 legjobb generatív AI chatbot, amelyet neked is ismerned kell külföld - 2024.02.25
A playlistek ereje: hogyan befolyásolják a lejátszási listák a streamelési számokat és az előadók sikerességét? külföld - 2024.02.23
Az Eagles zenekar kéziratainak illetéktelen birtoklása miatt kezdődött bűnper New Yorkban külföld - 2024.02.21
Zene és fenntarthatóság, 3. rész - környezettudatos fesztiválok Európában külföld - 2024.02.11
Grammy-díjak 2024: íme a nyertesek listája külföld - 2024.02.05
A leghasznosabb appok zenészeknek (5. rész) - együttműködést támogató felületek külföld - 2024.02.03
Mi az a YouTube Samples és miért jó neked, ha zenész vagy? külföld - 2024.01.24
Zenei hagyományok #2: a korai jazz New Orleans-ban külföld - 2024.01.21
Szabadjára engedett kreativitás, avagy a Morning Pages technika külföld - 2024.01.17
Zenei hagyományok #1: klubkultúra Berlinben külföld - 2024.01.10
Műfajok nyomában, 3: a K-pop külföld - 2024.01.07
Zene és fenntarthatóság #2: zenészek, akik aktívan tesznek a környezetvédelemért külföld - 2023.12.10
Érdekességek a zene világából #1 - Valóban a zene a közös nyelvünk? külföld - 2023.12.06
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #6 – Podcastek a zenei üzletágról külföld - 2023.12.04
Új funkciókat jelentett be a TikTok: megérkeztek az előadói profilok! külföld - 2023.12.01
Elhunyt Shane MacGowan, a Pogues frontembere külföld - 2023.12.01
Disney-dalokkal érkezik Magyarországra a The King's Singers külföld - 2023.11.29
Tudjuk, mit olvasol idén télen! - Kedvenc dobolásról szóló könyveink külföld - 2023.11.20
YouTube zenészeknek, 4. rész: a legjobb csatornák DJ-knek külföld - 2023.11.15
Zene és fenntarthatóság, 1. rész: The Climate Gig külföld - 2023.11.08
Loudly: zenekészítés generatív mesterséges intelligenciával külföld - 2023.11.06
Hat év után ismét magyar csillag a Rising Stars-ban külföld - 2023.11.02
Műfajok nyomában, 2. rész: a trap zene külföld - 2023.10.27
Európában tovább nőttek a beszedett jogdíjak 2022-ben külföld - 2023.10.26
Megváltozik a Spotify jogdíj modellje 2024-től külföld - 2023.10.26
Nemzetközi díjat nyert a Larry külföld - 2023.10.23
Slash és zenekara, a Myles Kennedy & The Conspirators jövőre Budapesten lép fel külföld - 2023.10.20
Konferenciák, showcase-ek 2024-ben, amelyekre megéri jelentkezni külföld - 2023.10.18
A zeneipar szuperhősei, a szuperrajongók külföld - 2023.10.15
Kiadták az Electronic supergroup legjobb dalait külföld - 2023.10.14
A leghasznosabb appok zenészeknek (4. rész) - dalszerző alkalmazások külföld - 2023.10.02
Dalszerzők napja a mesterséges intelligencia jegyében külföld - 2023.09.29
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #5 – Podcastek a dalírásról külföld - 2023.09.24
TuneCore tanulmány: a megkérdezett indie előadók 27%-a használt már mesterséges intelligenciára épülő zenei eszközöket külföld - 2023.09.22
Eltűnsz a teendők között? A legjobb projektmenedzsment applikációk zenészeknek külföld - 2023.09.10
Tanulj, fejlődj, inspirálódj #5 – a legjobb szakmai podcastek dobosok számára külföld - 2023.08.08
Tedd próbára magad! - Külföldi dalszerző versenyek, amelyekre érdemes jelentkezni külföld - 2023.08.02
Itt a Meta legújabb fejlesztése, az Instagram Threads külföld - 2023.07.17
Gumicukor hegy, Bob Hope imitátor, kiskacsák - furcsa backstage igények világsztároktól (1. rész) külföld - 2023.06.18
Műfajok nyomában, 1. rész: a világzene külföld - 2023.04.20
ChatGPT-4: a zeneipar forradalmasítása mesterséges intelligenciára épülő nyelvi modellekkel külföld - 2023.04.16
Szakmázásra fel! - A legjobb zenei konferenciák Európában 2023-ban külföld - 2023.04.03
A régi zenék jobbak, mint a maiak? (2. rész) külföld - 2023.03.22
Az Apple Music önálló alkalmazást készített a klasszikus zene kedvelőinek külföld - 2023.03.21
Beköszöntött a „robotzene” kora, avagy egyre inkább teret hódít a mesterséges intelligenciával történő zenekészítés külföld - 2023.03.18
Már majdnem megvagy az új lemezeddel? Így készíts/készíttess ütős albumborítót hozzá! külföld - 2023.02.27
Megérkezett a Spotify új funkciója, a mesterséges intellingecián alapuló DJ külföld - 2023.02.23
„Lennél a Valentinom?” – 9 power couple a modern zene világából külföld - 2023.02.10
Március 19-én zárul a kolozsvári Jazz in the Park fesztivál versenyére való jelentkezés! külföld - 2023.02.08
Harry Styles kapta az év albuma díjat, Beyoncé rekordot döntött külföld - 2023.02.06
Michael Jackson unokaöccse játssza a címszerepet a Michael című életrajzi filmben külföld - 2023.02.01
George Michael, Missy Elliott, a Joy Division/New Order is jelölt a Rock & Roll Hírességek Csarnokába külföld - 2023.02.01
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #4 – „Nők a zenében” podcastek külföld - 2023.01.31
YouTube zenészeknek, 3. rész: fókuszban a zenei marketing külföld - 2023.01.23
Francia jelentés: csalnak a streaming hallgatottsággal külföld - 2023.01.16
Ava Max új lemezt ad ki külföld - 2023.01.11
Zene és divat kapcsolata: a flapperektől a hippiken és a punkokon át a kevert stílusokig külföld - 2023.01.09
YouTube zenészeknek, 2. rész - Branding, kritika, edukáció külföld - 2023.01.04
Nem csak a gamerek Mekkája: Discord zenészeknek külföld - 2022.12.30
Az elektronikus zene legfőbb online piactere: a Beatport és ami mögötte van külföld - 2022.12.29
7 nélkülözhetetlen ingyenes alkalmazás útközbeni zenéléshez külföld - 2022.12.27
Mentálhigiéné a zeneiparban, 1. rész: Támogató szervezetek, platformok külföld - 2022.12.20
YouTube zenészeknek, 1. rész: a 7 legjobb csatorna dobtanuláshoz külföld - 2022.12.20
Vigyázz, kész, TikTok #3: live streaming a TikTokon – van értelme? külföld - 2022.12.14
Innováció a zsebedben – niche zenei mobilappok, amikre érdemes odafigyelni #1 külföld - 2022.12.07
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #3 – Gitárról szóló podcastek külföld - 2022.12.04
#SpotifyWrapped: 2022 legnépszerűbb dalai, előadói, podcastjai és trendjei külföld - 2022.12.01
A bolygó az egyetlen táncparkettünk – zenei rendezvények és a fenntarthatóság külföld - 2022.11.24
Rádió vs. streaming – a milleniálok inkább a streamingben hisznek! külföld - 2022.11.22
Vigyázz, kész, streaming – így maxold ki az Apple Music-ot! külföld - 2022.11.18
Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben külföld - 2022.11.17
Zenész/sorsok – a legnézettebb zenei témájú filmek (1. rész) külföld - 2022.11.14
Az Amazon lekörözi a Spotify-t és az Apple Musicot? külföld - 2022.11.12
A független zenészek Mekkája, avagy a Bandcamp és ami mögötte van külföld - 2022.10.27
Egy tanulmány szerint a nők még mindig alulreprezentáltak a globális zeneiparban külföld - 2022.10.14
Új filmzenei albuma jelenik meg az Oscar-díjas Hans Zimmernek külföld - 2022.10.10
Hogyan használd a Redditet rajongótáborod növelésére? Mondjuk! külföld - 2022.10.07
Itt az új social média-őrület, a BeReal! Ismerd meg és használd ki a benne rejlő lehetőségeket! külföld - 2022.09.28
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek zenészek számára #2 külföld - 2022.09.02
Spotify & Shopify: így alakítsd át az előadói profilodat egy virtuális bolttá külföld - 2022.07.26
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron #2 – 2022 eddigi legjobb zenei könyvei külföld - 2022.07.25
Lehetsz-e digitális nomád zenei producerként? Spoiler: IGEN! Mutatjuk, hogyan! külföld - 2022.07.20
Városok, amelyek kihagyhatatlanok a zene szerelmeseinek külföld - 2022.07.18
Cél: a világot jelentő deszkák, avagy tippek a nemzetközi zenei karrier felépítéséhez külföld - 2022.07.04
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron – kedvenc zenei szakkönyveink külföld - 2022.06.15
A rap rövid története + 4 dolog, amit kerülj el (kezdő) rapperként külföld - 2022.06.13
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek zenészek számára külföld - 2022.06.08
Patreon zenészeknek - a jutalmak (2. rész) külföld - 2022.05.13
Mit olvasnak a híres zenészek? 1. rész külföld - 2022.05.11
Nem csak a 20 éveseké világ – előadók, akik 30-on túl lettek sikeresek külföld - 2022.04.27
A leghasznosabb appok zenészeknek (1. rész) külföld - 2022.03.28
#RiotGirls, avagy nők, akik megváltoztatták a zeneipart külföld - 2022.03.08
AR és VR technológia a zenében - ez lenne a jövő? külföld - 2022.02.15
Trükkök a Spotify algortimusának befolyásolására külföld - 2021.12.14
Ügyelj a biztonságra, avagy tippek rendezvényszervezőknek! külföld - 2021.11.09
A legkülönlegesebb zenei alműfajok az elmúlt 25 évből – 1. rész külföld - 2021.10.20
Jövőre Budapesten koncertezik a Red Hot Chilli Peppers! külföld - 2021.10.13
A 9 legjobb fülmonitor 2021-ben külföld - 2021.03.10
Less be a világsztárok luxusturnébuszába! külföld - 2021.03.03

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere